A Fradi első ellenfeléről, a Rangers FC-ről az első igazán fontos, amit tudni kell, hogy nem tévesztendő össze a sorozat több kiírásában sikeresen szerepelt Glasgow City FC-vel, amely Skóciában sokáig egyeduralkodónak számított. A Rangers a legutóbbi évek futballfejlesztéseinek „gyermeke”, alapítása, fejlesztése beleillik abba a folyamatba, amely a brit labdarúgás emancipációját jellemzi.
A kék-fehérek erős csapatot alkotnak, alkalmasint azért nem kerültek a kiemelt 22 közé, mert újként – függetlenül az ország koefficiensétől – kicsi a saját mutatójuk. Az mindenképpen figyelmeztető, hogy a Rangers magabiztosan, hétpontos előnnyel nyerte meg a Glasgow CFC előtt a bajnokságot.
A skót bajnokról tudott, hogy a testi erő kihasználására épülő, „fizikai futballt” játszik, a Scottish Women’s Premier League bajnoka ebben hasonlít a válogatotthoz. Ha már a válogatottnál tartunk, két dolog feltétlenül ide kívánkozik – különösen azért, mert a skótokkal ősszel kétszer is találkoztunk. Az egyik, hogy az éppen ma este, Ukrajna ellen vb-selejtezőt vívó csapat keretében öt Rangers játékos szerepel: a kapus Jenna Fife, valamint Nicola Docherty, Sam Kerr, aki nem „az” a Sam Kerr, Lizzie Arnot és Jane Ross. (Természetesen, ahogy a Fradira, úgy a Rangersre is igaz, előttünk még az átigazolási időszak.)
A skót bajnok válogatott játékosai közül vitathatatlanul a 33. születésnapjához közeledő Jane Ross a legnagyobb név. A csatár hamar, még ebben az évben elérheti 150. válogatottságát. Légiósok is erősítik a Rangerst, közülük elsősorban a 35 éves, közel százszoros dán válogatott Janni Arnth Jensen, valamint a két jamaikai, Kayla McCoy és Allyson Swaby húga, Chantelle kiemelendő.
A másik, amit a Rangersre és a skót válogatottra együtt fókuszálva említeni érdemes, hogy valószínű: a skót bajnok és az országos válogatott közötti különbség nagyobb, mint ugyanez a magyar bajnok esetében.
Amennyiben Vágó Fanni csapatának sikerül az „elődöntőből” továbbjutni, a görög PAOK, vagy a walesi Swansea City következhet. A walesiek tavaly az első mérkőzésükön kiestek ugyan, de hosszabbításra kényszerítették a CSZKA Moszkvát, ami azért kihegyezett oroszlánkörmöket mutat. A PAOK jó ismerősünk, az Agarista Anenii Noi ellen nyert, majd kikapott a norvég Valerengától.
Úgy tűnik, az FTC-Telekom számára ebben a kiírásban is a második ellenfél lehetne hajszállal könnyebb – de tényleg csak hajszállal!
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.