Nemzetközi
Az FTC-Telekom búcsúzik a Női Bajnokok Ligájától
2023. szeptember. 06., 14:29
Az FTC-Telekom búcsúzik a Női Bajnokok Ligájától
Nem sikerült a nagy álom, az FTC-Telekom – ugyanúgy, mint két évvel ezelőtt az albán Vllaznia ellen – „szétlövésben” veszített és kiesett a Női Bajnokok Ligája további küzdelmeiből. A magyar bajnokcsapat kétszer is vezetni tudott, előbb a 14. percben Vágó Fanny szabadrúgásból lőtt góljával, majd a 112. percben Németh Diana találatával, de az izraeli Kajrat Gat mindkétszer, öt percen belül egyenlített. A Fradi a 60. perctől emberelőnyben, a mérkőzés egészét tekintve óriási labdabirtoklási fölényben játszott, a futball legfontosabb elemében nem tudott ellenfele fölé nőni. A zöld-fehérekre szombaton még egy mérkőzés vár Gyulafehérváron, de annak tétje már csak a jobb koefficiens a következő kiírásra…

Ha a mérkőzés előtt keveset is tudtunk az izraeli bajnokcsapatról, két dolog feltétlenül figyelmeztető lehetett: az egyik, hogy az előző kiírásban jó mérkőzést tudott játszani a Juventusszal, a másik pedig, hogy a nyári játékospiacon alaposan bevásárolt – mindössze négy izraeli játékos került Ejal Szade kezdőcsapatába.

Az FTC-Telekom azonban így is esélyesként várhatta a párharcot és talán utólag, a mérkőzést látva is ül az a megállapítás: a magyar bajnokcsapat csak saját magát verhette meg, azzal, ha nem hiszi (hitte…) el, hogy annyi kupakudarc után sikerülhet a továbbjutás.

Jól kezdődött a találkozó! Vágó Fanny remek, szabadrúgásból lőtt góljával még az első negyedóra letelte előtt vezetett a Fradi – igaz, öt perccel később a brazil Sandrinha passzából a Kajrat Gat legértékesebb támadója, a szintén brazil Dany Helena egyenlíteni tudott.

Az első félidő közepére már kirajzolódott, hogy az FTC-Telekom többet birtokolja a labdát (a mérkőzés összességét tekintve ez az arány 65:35%), míg az izraeliek nem feltétlenül akarnak nyerni – viszont nem akarnak veszíteni. Nincsen ebben paradoxon, a Kajrat Gat védekezésre rendezkedett be, a ritka kontratámadásaiban bízott – különösen a 60. perc után, amikor Carol Arruda a Vágó Fanny ellen elkövetett szabálytalanság miatt piros lapot kapott.

A magyar bajnokcsapat a rendes játékidőben (bő) félórát, majd a hosszabbításban újabb harminc percet játszott emberelőnyben, ám nem sikerült a maga javára fordítani a mérkőzést. A 112. percben Vágó Fanny passzát Németh Diána váltotta gólra, de az öröm sajnos lazított a koncentráción: két perccel később a ghánai Princella Adubea egyenlített.

A 120 perc döntetlenje után a szétlövés következett, ebben a Kajrat Gat valamennyi rúgója gólt lőtt, míg a mieink közül az első négy játékosból csak Németh Dia talált a kapuba. A Kajrat Gat nyert és készülhet a továbbjutásért vívandó szombati mérkőzésre.

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom