A Simple Női Liga versenykiírása szerint, a bajnokság után, az élvonal 7. helyén végzett csapat osztályozón „védheti meg” élvonalbeli tagságát a másodosztály rájátszásának vesztese ellen. Egy héttel ezelőtt a St. Mihály FC hátrányba került Felcsúton, de a visszavágó első félidejében nem látszott, hogy ez tudatosult volna a sárga-piros mezes játékosokban.
Talán a tét okozta béklyó is oka volt, de alacsony színvonalú első negyvenöt percet játszott a két csapat, mindkét oldalon két-két hatalmas, szinte kihagyhatatlan helyzettel. A Puskás a kontratámadásokra építve, a mélységből tértölelő átadásokkal operálva igyekezett helyzetbe kerülni, míg a szegedi csapat valamivel többet passzolt ugyan a mezőnyben, igyekezett építkezni, de a támadó harmadba érve elfogyott a tudomány. A hazai játékosokon, akik az „életükért”, csapatukért játszottak, nem látszott a tűz, hiányzott a most vagy soha győzni akarása.
A fordulás után néhány percre aktívabb lett a St. Mihály, de hamar kiderült, hogy ez nem elég a gólszerzéshez. Marlo Sweatman, a csapat amerikai-jamaikai légiósa egészen a hajráig hátul biztosított, így viszont előre nem jutott olyan játékos, aki vezérré tudott volna válni.
A St. Mihály FC játéka igazából csak akkor élénkült meg, miután a 78. percben Krascsenics Petra – jókora kapushibából – előnyhöz juttatta a Puskást. Bár a St. Mihály FC-nek már a hosszabbításhoz is két gólt kellett volna szereznie, ekkor kezdtek a hazai csapat játékosai igazán futballozni. Papp Szidónia fejese hamar az egyenlítést jelentette, majd az utolsó tíz percben Savanya Csilla távoli lövéssel veszélyeztetett, a lefújás előtti pillanatokban pedig a jól cselező Jelena Koprena a keresztlécet találta el. Az eredmény azonban nem változott, az összesítésben elért 3–2-vel a Puskás Akadémia nyerte meg a párharcot és – újoncként – készülhet a női élvonal következő szezonjára.
Női U17-es válogatottunk 4-1-es vereséget szenvedett Belgiumtól a Tubize-ben rendezett felkészülési mérkőzésen.
Az észak-macedónok és a bolgárok legyőzése után a női U15-ös válogatottunk a házigazda Szlovénia ellen is nyert (3-1), ezzel veretlenül végzett az élen az UEFA Development tornán.
A Simple Női Kupa 4. fordulóját rendezik a héten, a tét a legjobb nyolc közé jutás. Négy párban élvonalbeli csapatok találkoznak, a Simple Női Liga további négy csapata NB II-es csapattal találkozik, illetve találkozott.
Női U17-es válogatottunk 4-1-es vereséget szenvedett Belgiumtól a Tubize-ben rendezett felkészülési mérkőzésen.
Az észak-macedónok és a bolgárok legyőzése után a női U15-ös válogatottunk a házigazda Szlovénia ellen is nyert (3-1), ezzel veretlenül végzett az élen az UEFA Development tornán.
Az MTK Budapest és a Puskás Akadémia öt góllal, az FTC-Telekom és a Szeged négy góllal nyert a Simple Női Liga 6. fordulójában. Siklér Kinga négy, Nagy Vanessza és Milica Popovics három-három találattal ajándékozta meg csapatát.