Emlékezetes, hogy a naptári éves rendszerű svéd bajnokságban, ősszel története első bajnoki címét nyerő Kopparbergs/Göteborg FC vezérkara a karácsonyi ünnepek előtti napokban, óriási meglepetésre bejelentette, megszűnteti felnőtt női csapatát, mert úgy látja, a jövőben képtelen lesz állni a pénzügyi verseny a legszűkebb svéd elittel, de még inkább az UEFA Női Bajnokok Ligájában induló angol, spanyol, francia vetélytársakkal.
Néhány nappal később azután kiderült, van „kiskapu”, a vezérkar már arról számolt be, hogy a város, Göteborg patinás férfiklubja lehet a megmentő, amely mentőövet dob Svédország női bajnokcsapatának.
Bár a többség elsősorban az IFK Göteborgra tippelt, az új év elején kiderült, a Kopparbergs/Göteborg FC nem a kék-fehérek, hanem a férfi szakágban szintén patinásnak számító, ugyancsak göteborgi, BK Häcken női szakosztályaként éli túl a pénzügyi viharokat.
A jövőben tehát, Csíki Anna – BK Häcken.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.