Nemzetközi
Csiki Anna és Kocsán Petra is készülhet a BL-csoportkör hétfői sorsolására
2021. szeptember. 09., 12:11
Csiki Anna és Kocsán Petra is készülhet a BL-csoportkör hétfői sorsolására
A TSG 1899 Hoffenheimnek is köszönhető, hogy egyetlen bajnokságként, a német női Bundesligának lesz három csapata a BL csoportkörében
Fotó: TSG 1899 Hoffenheim
Szerdán este eldőlt, hogy két magyar játékos ott lesz a Női Bajnokok Ligája először megrendezendő csoportkörében! Kocsán Petra (TSG 1899 Hoffenheim) és Csiki Anna (BK Häcken) csapata meg tudta előzni a selejtező 2. fordulójának első találkozóján szerzett előnyét és bejutott a legjobb tizenhat közé.

A német bajnokság legutóbbi bronzérmese az első mérkőzésen – idegenben – háromgólos előnyt szerzett a svéd Damallsvenskan listavezetője, a Rosengård ellen. Gábor Gallai csapatának a visszavágón már nem kellett izgulnia, az osztrák Laura Wienroither már a 8. percben négy gólra növelte a két csapat közötti különbséget. Jelena Ćankovićugyan egyenlített az első negyedóra végén, de Sarai Linder találatának köszönhetően, vezetéssel mehetett be a szünetre a Hoffenheim. A második félidőben is felváltva estek a gólok, Mimmi Larsson és Jule Brand találata után a Rosengård Loreta Kullashi révén a 89. percben egyenlíteni tudott (3–3), de – tulajdonképpen meglepetésre – a TSG 1899 Hoffenheim továbbjutása a 180 perc alatt egy pillanatig sem forgott veszélyben.

Kocsán Petra a mérkőzés utolsó negyedórájában, a harmadik német gólt szerző Jule Brandot váltva játszott.


Csiki Annáék otthon, Göteborgban, a Norvégiában szerzett kétgólos előny birtokában várták a Valerengåt. A BK Häckenből hiányzott a párharc első mérkőzésének hőse, a két gólt szerző és mellé egy gólpasszt is adó Filippa Angeldal, aki a két mérkőzés között a Manchester Cityhez szerződött, de a a svédeknek így sem volt gondja a góllövéssel. Stina Blackstenius szerezte az első két találatukat, majd miután Synne Jensen szépített, Johanna Kaneryd állította vissza kétgólos (összesítésben négygólos) különbséget. A 3–2-es végeredményt az amerikai Katherina Stengel állította be a 88. percben.

Csiki Anna a kispadra nevezte Mats Gren, válogatott középpályásunk ezúttal nem lépett pályára.


A Női BL szerdai játéknapján – a „mieink”, a TSG 1899 Hoffenheim és a BK Häcken mellett – bejutott a csoportkörbe a svájci Servette, a dán Køge, a francia Olympique Lyonnais – némi meglepetésre, a ManCityt idegenben legyőzve – a Real Madrid, valamint a VfL Wolfsburg. Jakabfi Zsanett korábbi csapata óriási csatára kényszerült a franciák harmadik alakulata, a Girondins Bordeaux ellen. A francia csapat a rendes játékidőben (2–1) ledolgozta Wolfsburgban szerzett egygólos hátrányát (a „régi szabály” szerint több idegenben lőtt góllal tovább is jutott volna), a hosszabbításban egy-egy gól született mindkét oldalon, jöttek a tizenegyesek – a szétlövésben a Girondins Bordeaux mindhárom (!) lövője hibázott, a VfL Wolsburg jutott be a csoportkörbe.

A legjobb tizenhat között kiemeltként ott van a címvédő FC Barcelona, valamint a Bayern München, a Chelsea Women és a Paris SG. Egyetlen bajnokságnak lesz három képviselője az elitben, a német Flyeralarm Frauen Bundesligának (Bayern, Wolfsburg, Hoffenheim), a többi „háromcsapatos” ország egyet-egyet már elveszített: a spanyolok a Levantét, a franciák a Girondins Bordeaux-t, az angolok a Manchester Cityt.

Csütörtökön még öt kiadó helyért csatáznak a csapatok. Az angol Arsenal és az olasz Juventus továbbjutása „szeinte biztos”, az ukrán Zsitlobud egygólos előnnyel várja a ciprusi Apollon elleni hazai visszavágót, a Breidablik (izlandi) – ZNK Osijek (horvát) és a Benfica (portugál) – Twente VV (holland) párharcokban (utóbbin a lisszaboni visszavágót magyar játéjvezetői csapat dirigálja, Urbán Eszter vezetésével) viszont döntetlen lett az első felvonás.

A Női Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolását hétfőn, 13 órakor tartja az UEFA.

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom