Nemzetközi
Csiki Anna remek kapásgólt lőtt az Umeå ellen
2022. szeptember. 13., 08:35
Csiki Anna remek kapásgólt lőtt az Umeå ellen
Csíki Anna parádés gólt lőtt, jobbról, bal lábbal
Fotó: Michael Erichsen / via facebook
A mögöttünk hagyott hétvégén is jól szerepeltek a magyar játékosok Európa futballpályáin.

Svédországban érdemes kezdeni a hétvégére visszapillantó nemzetközi körsétát, mert örömmel számolhatunk be róla, hogy Csíki Anna remek kapáslövéssel szerzett gólt a korábban szebb napokat látott Umeå IK ellen. A BK Häcken végül 5–0-ra győzött, a két magyar pedig elosztotta egymás között a találkozót: Zeller Dóra, Csíki Anna helyére állt be a 75. percben.


Olaszországban a jól rajtoló Fiorentina fontos, de tulajdonképpen a papírformát igazoló győzelmet aratott a Como ellen – Kaján Zsanettel a fedélzeten. A Női Serie A-ban a második fordulót követően már csak három csapat – az AS Roma, a Fiorentina és a Sampdoria – hibátlan, aminek az is az oka, hogy Csiszár Henrietta és Fördős Beatrix csapata, az Inter Women remek döntetlent játszott Torinóban (!) a liga topcsapata, a Juventus ellen. 2 – 2 után Girelli a 90. percben juttatta újra előnyhöz a Juvét, de az Internek, a francia Ghoutia Karchouni révén erre is lett válasza (nem is „akármilyen” góllal!), kialakítva a 3–3-as végeredményt. A mieink, a válogatott két mérkőzéséről is hiányzó Csiszár Henrietta, valamint a kispadra került Fördős Beatrix ezúttal nem léptek pályára.

A Sassuolo a forduló zárómérkőzésén – hétfőn – 2–1-es vereséggel zárt a Parma ellen. Nagy Virág ezúttal hiányzott a zöld-fekete csapatból.


Ausztriában a Sankt Pölten magabiztosan nyerte meg az őszi szezonja két „komoly” mérkőzése közül az egyiket, az Austria Wien/Landhaus elleni találkozót (3–0). A Gibraltár elleni találkozó előtt megsérült Zágor Bernadett sajnos nem játszhatott, csak szurkolt a rangadón, amelyet 250 néző látott.


Németországban kupafordulót rendeztek a hétvégén. Valamennyi olyan élvonalbeli csapat, amelyben magyar játékos is játszik simán nyert: a Bayer 04 Leverkusen 4–1-re győzött a TSV Jahn Calden ellen (az első gólt Turányi Lilla szerezte), a Werder Bremen 3–0-ra nyert az SV Henstedt-Ulzburg ellen (Németh Hanna az utolsó harminc percre lépett pályára), a TSG Hoffenheim pedig 7–1-re győzte le az 1. FC Saarbrückent (Kocsán Petra a második félidőben kapott szerepet). Sajnos véget ért Szuh Erika csapata, a Türkiyemspor Berlin menetelése – az RB Leipzig 6–0-ra győzött a „törökök” ellen.


Svájcban is kupamérkőzésekre került sor. A Grasshoppers különösebb erőlködés nélkül, 10–0-ra győzött az FC Thusis/Cazis ellen. A legjobb 32 között vívott találkozón mindkét magyar játszott, Pápai Emőke kezdett, Buzás Kata pedig a második félidőre állt be.  

Hírajánló

Simple Női Kupa: az MTK a Puskás Akadémiával, a Szeged a Ferencvárossal találkozik

A Simple Női Kupa 4. fordulóját rendezik a héten, a tét a legjobb nyolc közé jutás. Négy párban élvonalbeli csapatok találkoznak, a Simple Női Liga további négy csapata NB II-es csapattal találkozik, illetve találkozott.

2025. október. 02., 10:01
Nem bírtunk a megerősödött belga válogatottal

Női U17-es válogatottunk 4-1-es vereséget szenvedett Belgiumtól a Tubize-ben rendezett felkészülési mérkőzésen.

2025. október. 01., 15:34
Női U15-öseink hibátlan mérleggel zárták az UEFA-tornát

Az észak-macedónok és a bolgárok legyőzése után a női U15-ös válogatottunk a házigazda Szlovénia ellen is nyert (3-1), ezzel veretlenül végzett az élen az UEFA Development tornán.

2025. szeptember. 30., 16:35
Ismét Nagy Vanessza triplája vezette győzelemre a Fradit, Siklér Kinga négyszer is betalált Miskolcon

Az MTK Budapest és a Puskás Akadémia öt góllal, az FTC-Telekom és a Szeged négy góllal nyert a Simple Női Liga 6. fordulójában. Siklér Kinga négy, Nagy Vanessza és Milica Popovics három-három találattal ajándékozta meg csapatát.

2025. szeptember. 29., 16:00

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom