– Anna remek formában volt az idény végén, ezért is nagy kár, hogy megsérült. A klubnak ugyanakkor nagyon jó az orvosi csapata, úgyhogy a felépülése során a legjobb kezekben lesz. Nagyon remélem, hogy az őszi Bajnokok Ligája-selejtezőkön, októberben már teljes értékű játékosként számíthatunk rá – nyilatkozta válogatott játékosunk sérüléséről Christian Lundström, a BK Häcken menedzsere.
A 24 éves középpályás a saját közösségi média-oldalán osztotta meg gondolatait, érzéseit. „Sajnos a sérülés a futball velejárója. Kimondhatom szerintem, hogy eddigi karrierem során szerencsés voltam, mert a leghosszabb idő, amit egyhuzamban ki kellett hagynom, az 2 hónap volt tavaly ősszel. Most viszont egy jóval hosszabb rehabilitáció áll előttem. Egy olyan sérülés, amitől minden labdarúgó fél, hogy csak ez ne történjen meg vele. Én is így voltam vele, mégis megtörtént egy edzésen, egy olyan szituációban, ami mindennap többször előfordul a pályán és sose történik semmi… de most valamiért mégis megtörtént és elszakadt a keresztszalagom. Kellett egy pár nap, sőt talán még mindig tart a feldolgozás folyamata. Ilyenkor az ember több százszor végigpörgeti az agyában, hogy vajon miért történt, miért pont most, miért vele, de ezek azok a kérdések, amiket soha senki nem fog tudni megválaszolni… Az elmúlt két-három hónap úgy érzem, karrierem legjobb időszaka volt, nagyon jó formában éreztem magam, jöttek a gólok, gólpasszok minden meccsen és szomorú is voltam, hogy november elején befejeződött a bajnokságunk, mert, ha tehettem volna még játszottam volna 4-5 meccset, annyira élveztem a játékot, mint talán még soha. De mindig is hittem a sorsban, hogy a dolgok úgy történnek, ahogy azoknak történniük kell. Most is próbálom ehhez tartani magam és elfogadni az adott helyzetet és szembenézni a nehézségekkel, amik előttem állnak. Azt is tudom, hogy ezt egyedül kell végigcsináljam, de az a támogatás, amit az első perctől kezdve kapok a csapattársaimtól, a klubomtól, a válogatott stábjától, a barátaimtól és a családomtól, az rengeteg erőt ad és tudom, hogy ilyen emberekkel magam körül mindent végig tudok csinálni és még jobb formában, még erősebben fogok visszatérni a pályára!”
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.