Nemzetközi
Csiszár Heni góljával győzött az Inter
2022. január. 24., 10:26
Csiszár Heni góljával győzött az Inter
Fördős Beatrix is jól játszott, nagy küzdelmet vívott az Inter támadóival
Fotó: Inter.it
Bár a magyar Simple Női Liga hosszú, téli álmot alszik, Európa több olyan országában, amelyet ősszel is követtünk, újra bajnoki mérkőzéseken pattog a labda.

Olaszország kívánkozik az élre, a női Serie A hétvégi fordulójában összecsapott az a két csapat – a Lazio és az Inter – amelynek magyar játékosa is van. A legfontosabb hír, hogy Fördős Beatrix (Lazio) és Csiszár Henrietta (Inter) egyaránt végig a pályán volt, sőt válogatottunk csapatkapitánya főszereplővé is vált a római találkozón.

Bár előzetesen – még Rómában is – az Inter számított sokkal esélyesebbnek, a hazaiak kezdték jobban a találkozót és a télen érkezett Giulia Ferrandi 11-esével, az első negyedóra vége előtt előnyt szereztek. Az Inter – szintén 11-esből, Tatiana Bonetti révén – egyenlített, majd a folytatásban sokáig nem billent el a mérleg nyelve, a Lazio jól tartotta magát. Levegőben lógott a meglepetés, de Csiszár Heni a 87. percben (!) gólt szerzett, tulajdonképpen eldöntve ezzel a találkozót. (A hajrában, a 94. percben, Bonetti újabb gólja állította be a 3–1-es végeredményt, győzött a vendégcsapat.)

Az Inter, amelynek álma a Női Bajnokok Ligája-rajtot jelentő második hely megszerzése, egyébként nem kezdte jól az évet, Milánóban játszott döntetlent a Lazióhoz hasonlóan kiesőhelyen álló Napoli ellen (1–1). Csiszár Heniék a második tavaszi, a 13. forduló után az 5-ek, ötpontos hátrányban a második helyezett AS Roma és a harmadik Sassuolo mögött.

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom