Nemzetközi
Csiszárék nyerték meg az olasz női Serie A magyarjainak mérkőzését
2021. szeptember. 07., 12:53
Csiszárék nyerték meg az olasz női Serie A magyarjainak mérkőzését
Csiszár Henrietta csapata mindkét eddigi mérkőzését megnyerte az olasz élvonalban
Fotó: inter.it
Az élvonalbeli európai bajnokságainkban szereplő játékosaink közül ezen a hétvégén elsősorban Kocsán Petrára és Csiki Annára, a szerdán a BL-csoportköréért játszó duóra figyeltünk, de jutott bőven fény Milánóra is, ahol magyar párharcot hozott az Inter és a Lazio összecsapása – Csiszár Henrietta csapata csapott össze Fördős Beatrixékkal.

Az olasz női Serie A 2. fordulójában játszott mérkőzés kapcsán a legfontosabb jó hír, hogy mindkét lányunk végig a pályán volt, és ha nem is kerültek be a „forduló válogatottjába” – úgy, mint egy héttel ezelőtt – jó teljesítményt nyújtottak. A mérkőzést egyébként Gloria Marinelli találatával 1–0-ra a hazaiak nyerték meg, akiknek még az is belefért, hogy Flaminia Simonetti kihagyjon egy büntetőt. Az SS Lazio újonc csapat a női Serie A-ban, két forduló után nincs még pontja, de nyáron sokat igazolva erősödött – ezért is nagy dolog, hogy Fördős Trixinek egyelőre stabil a helye – és vélhetően nem lesznek kiesési gondjai.


Németországban, a Flyeralarm Frauen Bundesligában a TSG 1899 Hoffenheim az 1. FC Köln elleni idegenbeli győzelemmel melegített a szerdai Női Bajnokok Ligája-mérkőzésre. Kocsán Petrát a kezdőcsapatba tette Gábor Gallai, válogatott középpályásunk egy félidőt játszott.

A Bayer 04 Leverkusen 2–1-es vereséget szenvedett az SGS Essentől. Két hasonló tudású csapat összecsapása volt ez, amelyen a mieink közül Zeller Dóra végig a pályán volt, Turányi Lilla pedig a hajrában állt be. A szerb Dina Blagojevićgóljával az első félidőben vezetést tudtak szerezni a piros-feketék, de az esseniek sajnos fordítottak a második félidőben.

Negyedik „német” játékosunk, Tóth Gabi is csereként lépett pályára. A Werder Bremen a VfL Wolfsburggal játszott és 2–0-s vereséget szenvedett.


Svédországban a BK Häcken a Piteå elleni győzelemmel hangolt a Női Bajnokok Ligájára. Csiki Anna a cserepadon kezdett, de az utolsó negyedórára beállt a szerb Milica Mijatović helyére. A szerb lányra emlékezhetünk, ő kapott piros lapot a nyár elején Szegeden, amikor a válogatottunk 4–0-ra megverte a déli szomszédot.


Hollandiában egyetlen játékosunk játszik, Papp Dóra a VV Alkmaarban. Nyert a csapata, 1–0-ra a Den Haag ellen. A mérkőzés egyetlen gólját Alieke Tuin lőtte, a 64. percben. Dorka a 88. percben állt be, Charlotte Hulst helyére.


Nem az olasz Serie A Inter–Lazio meccse volt a hétvége egyetlen magyar párharca. Ausztriában a Sankt Pölten az FC Südburgenlanddal találkozott – meglehetősen durva eredménnyel: 14–0. A pénteken az itthoni edzőképzésbe felvételizett Zágor Bernadett ezúttal csak a kispadon ült a bajnokcsapatban, míg a másik csapatban Fábián Dóra végig a pályán volt, Nagy Dóra az első, Harsányi Andrea a második félidőben játszott.

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom