Nemzetközi
Életre szóló élmény marad a BL csoportköre
2021. december. 20., 10:10
Életre szóló élmény marad a BL csoportköre
Csiki Anna és Kocsán Petra számára nem lehet kérdéses, az UEFA remek döntést hozott a BL-ben a csoportkör bevezetésével
Két válogatott játékosunk, Csiki Anna (BK Häcken) és Kocsán Petra (TSG 1899 Hoffenheim) szerepelt a Női Bajnokok Ligája nemrég befejeződött, „történelmi”, első csoportkörében. Őket kértük, meséljenek az élményeikről, kicsit már a jövőre, 2022-re is kacsintva.

Játszottatok már korábban is Női Bajnokok Ligája-mérkőzéseken, van alapotok az összehasonlításra. Mennyiben volt más ez, az idei, a csoportkör, mint a korábbi szereplések?

CS.A. Véleményem szerint nagyon más volt, így ezzel az új lebonyolítással. Hat mérkőzést játszottunk, hármat otthon és hármat idegenben. Ezeknek a meccseknek valóban olyan hangulata volt, ahogy gyerekkoromban elképzeltem, hogy milyen lehet a BL-ben játszani. Utazások magángéppel, rendőri felvezetés, meccs előtti hivatalos edzés a stadionban, sajtótájékoztató, szurkolók a hotel bejáratánál, akik egy-egy képért, autogrammért órákat vártak ránk… és a legfontosabb: kivonulni úgy, hogy szól a BL himnusza…hidegrázós! Mikor álmodtam arról, hogy pályára lépek majd egyszer a Bajnokok Ligájában, pont így képzeltem el.  Ebben nagyon más volt ez az idei év az előzőkhöz képest, határozottan jó értelemben más!

K.P. Igen az igaz, hogy játszottam már korábban, de nem nagyon tudom összehasonlítani. Először is azért nem mert más lebonyolításban folytak idén a selejtezők, mint eddig bármikor, másodszor pedig a csoportkört nem nagyon tudom egy kalapon említeni a selejtezős csoporttal. Nagyon jó csapatokkal játszottunk már a selejtezők során is, a csoportkörben pedig „volt szerencsénk” megkapni a címvédőt, a Barcelonát, ami egyben pozitív és negatív is természetesen, de úgy gondolom ezek az igazán életre szóló élmények, tehát én mindenképpen a pozitív oldalát tudom kiragadni.

Ha összehasonlítjátok a Női Bajnokok Ligája mérkőzéseit a bajnokság rangadóival, mik a különbségek? Előnyök, de akár hátrányok is. A „körítést” tekintve miben volt más a Női Bajnokok Ligája?

CS.A. Nagyon más volt a hangulata az összes meccsnek a bajnoksághoz képest. A BL csoportkörbe Európa 16 legjobb csapata jutott be. Minden mérkőzés ki-ki meccsnek számít és egyik csapat sem adta olcsón a bőrét. Még ha az eredmények néha nem is ezt mutatják, azért, ha megnézzük a Bayern München ellen és a Lyon ellen is remek első félidőket tudtunk produkálni. Az a cél jövőre, hogy ezekből a 45-50 perces jó teljesítményekből eljussunk oda, hogy az ilyen csapatok ellen is képesek legyünk 90 percen keresztül jó teljesítményt nyújtani és a ki nem kényszerített hibákat nullára redukálni. Sajnos sok gólt kaptunk egyéni hibákból, de azt gondolom az ilyen csapatok elleni mérkőzésekből tudunk nagyon sokat tanulni és hosszútávon a mi javunkat fogja szolgálni, hogy ilyen ellenfelek ellen léphettünk pályára. A körítés természetesen nagyobb volt a BL-meccsek körül a médiában, mint egy átlagos bajnoki meccs előtt, de például a nézőszámot tekintve szerencsére a bajnokikra is szívesen járnak az emberek.

K.P. Úgy gondolom, hogy a Bundesligában a rangadókon is nagyon jó, színvonalas meccseket játszanak a csapatok, mely nem sokkal maradnak el a nemzetközi porondtól, viszont a játékstílusban nagyon is. Elég, ha csak spanyol és a német futballt hasonlítjuk össze, teljesen más kiemelkedő értékekkel rendelkeznek. A Bajnokok Ligájában mindig kitüntetés játszani, nagyon jó más futballkultúrák ellen is felmérni tudásunkat és idén duplán fantasztikus volt, hiszen, mint említettem volt szerencsénk az ellen a csapat és az ellen a játékos ellen játszani, ami és aki jelenleg Európa és a világ trónján ülnek a női labdarúgásban.

Bár friss az élmény, azért próbáljunk meg értékelni. A hat mérkőzésre visszapillantva, mennyire vagytok elégedettek a csapatotokkal, illetve a saját teljesítményetekkel?

CS.A. Van bennünk hiányérzet, habár két “nagyágyú” is szerepelt a csoportunkba a Bayern és a Lyon személyében. A Benfica elleni idegenbeli győzelem után nagyon boldogok voltunk. De aztán a hazai mérkőzésen egy utolsó percben kapott szabadrúgás után szerzett góllal kaptunk ki, ami nagyon fájó pont azóta is, azon a meccsen határozottan nem érdemeltünk vereséget! Teljesen más szájízzel mentünk volna el most a téli szünetre, ha a BL csoportkörből legalább 4, de inkább 6 ponttal és egy harmadik helyezéssel estünk volna ki. A saját teljesítményemet sajnos a szeptemberi combizom szakadásom eléggé befolyásolta, ugyanis az első 3 fordulóban nem is léphettem pályára. A hazai Benfica elleni mérkőzés volt az első pályára lépésem 9 hét után, ahol a félidőben küldött pályára az edzőm. Azon a mérkőzésen még nagyon éreztem, hogy a robbanékony megindulások, illetve az erőnlétem sem volt még 100%-os, de nagyon sokat jelentett, éreztem az edző bizalmát, hogy ennyi kihagyás után is ad nekem egyből egy félidőt. A következő mérkőzésen szintén a félidőben léptem pályára a Bayern München ellen, ahol a német csapat nagyon nagy iramot diktált és nagy százalékban birtokolták a labdát, de ennek ellenére sokkal jobban éreztem magam a pályán, mint a Benfica ellen. Az utolsó, Lyon elleni idegenbeli meccsen pedig kezdőként szavazott nekem bizalmat az edző. Nagyon nehéz meccs volt, a Catapult elemző rendszer is elképesztő adatokat mutatott a találkozó után. Az első félidőben még tudtuk hozni a stabil jó védekezésből való kontrajátékot, ami a taktikain is elhangzott, de aztán a második félidőben már a Lyon nyomása sok egyéni hibát eredményezett nálunk és azt kell, hogy mondjam, megérdemelten nyertek még ilyen arányban is.

K.P. Véleményem szerint nagyon jól szerepelt a csapat főleg, ha azt is hozzátesszük, hogy ez volt az első nemzetközi szereplése. Nagyon jó ellenfelekkel játszottunk, a top bajnokságok (angol, spanyol, olasz, svéd) legjobbjaival mérkőzhettünk meg és szépen menetelt a csapat. Mondhatom, hogy a csoportkörben még az utolsó percekben is benne volt a levegőben, hogy igen is még egy szintet tudunk feljebb lépni, ami sajnos a végén elmaradt, de úgy gondolom, hogy 9 pontot szerezni ebben az erős csoportban (Barcelona, Arsenal, Køge) és csak gólkülönbséggel lemaradni a továbbjutástól, megmutatja csapatunk erősségét A saját teljesítményemre kitérve, nekem leginkább a selejtező mérkőzéseken jutott több szerep, teljesen új közegbe kerültem és egyből az elején ilyen nagy feladattal állt szemben a csapat, melyből kivehettem a részem, ami jó érzéssel tölt el. Ami a csoportkört illeti sajnos az első két meccsen betegség miatt nem léphettem pályára, utána pedig az Arsenal elleni győztes meccsen kaptam lehetőséget, ami nagyon sokat jelentett nekem és örökké emlékezni fogok rá. Fantasztikus érzés és büszkeséggel tölt el, hogy részese lehettem ennek az egésznek.

Mi volt a legnagyobb élményetek a Női Bajnokok Ligája első csoportkörében?

CS.A. Határozottan az utolsó fordulóban, hogy kezdőként léptem pályára a Lyon ellen idegenben. Kivonulni a BL himnuszára és olyan játékosok ellen játszani, mint Wendie Renard vagy Amandine Henry nem mindenkinek adatik meg. Erre nagyon büszke vagyok és ez egy olyan mérkőzés, amit soha nem fogok elfelejteni.

K.P. Az egész úgy ahogy van! Már önmagában az megtiszteltetés, hogy egy ilyen csapat tagja lehetek, és az, hogy ilyen rangos nemzetközi kupában szerepeltünk és helyt is álltunk, az pedig csak a hab a tortán. Az ellenfelek, a stadionok, az utazási körülmények, mindenen fantasztikus volt. Örömmel tölt el, hogy bemutatkoztam a még rangosabbá vált európai női kupasorozatban, ráadásul a legjobb 16 csapat között és megtapasztalhattam mindezt, ami ezzel jár.

Ki volt az a játékos – az ellenfelek közül – akire a leginkább emlékeztek, akit ki-ki az „unokáinak is mesélni fog”, hogy játszott ellene?

CS.A. Az előbb említett játékosok, illetve a történelem első hivatalos női Aranylabdájának győztese, Ada Hegerberg, akiről biztosan mesélni fogok még a dédunokáimnak is.

K.P. A Barcelona ellen sajnos nem léptem pályára, de egyértelműen az idei aranylabdás Alexia Putellast emelném ki, remek vezére ennek a kiváló csapatnak. Véleményem szerint a Barcelona nem csak a tavalyi év, de az idei év legjobbjai is, kíváncsi vagyok bárki képes lesz-megállítani őket, hogy ne érjenek újra Európa csúcsára.

Melyek – akár egyénileg, akár csapatként – a következő célok? Mi következik a futball-bakancslistátokon?

CS.A. Ebben a 2021-es évben nagyon sokat „elvett” tőlem a sérülésem. Gondolok itt a válogatott Skócia és Feröer-szigetek elleni idegenbeli meccsére, illetve, ahogy már említettem, három BL-meccset, valamint a svéd bajnokság utolsó 6 fordulóját is. Így teljesen egyértelműen úgy szeretném lejátszani a jövő évemet, hogy ne hátráltassanak sérülések. Szeretnék a lehető legtöbbet a pályán lenni és mind a klubcsapatomat, mind pedig a válogatottat a legjobb tudásom szerint segíteni. Jövőre tehát a játékperceimet szeretném növelni és a legtöbbet fejlődni mind fizikálisan, mind taktikailag és minden egyéb téren is.

K.P. Természetesen már mindenkinek a fejében ott van, hogy jövőre újra szeretnénk szerepelni a Bajnokok Ligájában. Azért dolgozunk nap, mint nap, hogy elérjük a kvalifikációhoz szükséges pozíciót. Egyénileg nagy álmaim vannak, melyeket meg szeretnék tartani magamnak, hiszen mindent lépésről lépésre kell tennem ehhez. Nyáron nagy változás történt az életemben a klubváltással, de nagyon pozitívan tudok róla vélekedni, rengeteget tanultam és remélem még fogok is. Jelenleg az első feladatom, hogy keményen dolgozzak tovább és a fejlődés útján maradjak, minél több játékidőt kapjak és tudjak előre lépkedni, hiszen minden adott ehhez számomra a Hoffenheimben.

Hírajánló

UEFA-torna: ezüstérmes a női U16-os válogatott

Női U16-os válogatottunk második helyezést ért el a horvátországi UEFA Development Tornán, ugyanis két győztes mérkőzés után 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdák elleni zárómérkőzésen.

2024. május. 07., 17:08
Mészáros Dorina győztes gólt szerzett

Mérkőzés nélkül szerzett három pontot a Bp. Honvéd a hétvégén. Nem csökkent a távolság a kispestiek és a tízgólos győzelmet arató újpestiek között.

2024. május. 06., 15:04
Újabb győzelemmel lépett a Simple Női Liga felé az NB II Nyugati csoportjában a PMFC

A listavezető pécsiek két háromgólos félidővel ütötték ki a Nagykanizsát.

2024. május. 06., 14:59
Kitett magáért a két kiesett csapat az utolsó előtti fordulóban

A Szekszárd majdnem meglepte a bajnoki döntős Ferencvárost, a már kiesett Budaörs idénybeli legfölényesebb bajnoki sikerét érte el az Astra legyőzésével a Simple Női Liga 21. utolsó előtti fordulójában.

2024. május. 06., 11:29

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS