Február első napján több mint hetven résztvevővel rendezett Telkiben szakmai napot az MLSZ női szakága. Megnyitóként Dr. Barczi Róbert sportigazgató köszöntötte a női akadémiák, a Kiemelt Képzési Központok, valamint a Simple Női Liga csapatainak képviselőit, majd bemutatta az új szakágvezetőt, Dénes Dorkát. Barczi Róbert és Dénes Dorka együtt mondott köszönetet az elődnek, Kiss Lászlónak, aki a váltástól függetlenül marad a női labdarúgás kötelékében – a jövőben az UEFA-MLSZ leány U14-es fejlesztési programot és a Disney-programot felügyeli majd.
Február közepén mindhárom, az UEFA versenyrendszerében szereplő válogatottunk nemzetközi tornára utazott. Az A-válogatott Cipruson vett részt a finn szövetség által szervezett Cyprus Women’s Cupon, míg a két korosztályos női válogatott Spanyolországban lépett pályára. A Turtóczki Sándor által irányított U19-esek már a „hivatalos torna” előtt is játszottak egy mérkőzést Csehország ellen (1–1).
Február 16-án, a Cyprus Women’s Cup első mérkőzésén, női A-válogatottunk 2–1-es vereséget szenvedett a keretében öt Simple Női Liga-játékost szerepeltető Romániától. Szabó Viktória góljával a mieink vezettek, de a románok fordítani tudtak.
U17-es válogatottunk két országok közötti mérkőzést játszott a spanyolországi Pinatarban. Mindkétszer Svédország volt az ellenfelünk és mindkét találkozón 0-0-s eredmény született.
U19-es válogatottunk a négycsapatos pinatari torna február 17-i „elődöntőjében” – Kovács Aida fejesgóljával – 1 – 0-ra legyőzte Skóciát és bejutott a döntőbe, ahol a csehek ellen győztes Svédország volt az ellenfele. A torna döntőjének rendes játékideje 1–1-es döntetlent hozott (G: Savanya Csilla 11-esből), a tizenegyes-párbajban viszont jobbnak bizonyultak a mieink és megnyerték a tornát.
Február 19-én, a Cyprus Women’s Cup második mérkőzésén, női A-válogatott súlyos, 8–0-s vereséget szenvedett a finn válogatott ellen.
Megszerzett magyar állampolgárságának köszönhetően, meghívót kapott női A-válogatottunkba a korábban a szlovák korosztályos válogatottakban szerepelt, felvidéki Nagy Viktória. Az FTC-Telekom támadója a Horvátország elleni találkozón be is mutatkozott nemzeti csapatunkban.
Nem sikerült a harmadik mérkőzésen sem nyerni a Cyprus Women’s Cupon. A Horvátország elleni találkozón nem futballozott jobban ellenfelünk, ennek ellenére fiatal, tartalékos csapatunk 1–0-s vereséget szenvedett.
Fehérorosz válogatott játékossal, a Balaton Kupán, a mieink ellen 2015-ben és 2016-ban is pályára lépett Ljubov Gudcsenkóval erősített az MTK Budapest. A támadó az orosz élvonalból, a Zvezda-2005 Permtől igazolt a kék-fehérekhez.
U19-es válogatott játékossal erősített a MOL Fehérvár FC. A 2004-es születésű Szűcs Flóra a Puskás Akadémiától, kölcsönbe került a női élvonal másik Fejér vármegyei csapatához.
A Simple Női Kupa negyeddöntőjében – előrehozott mérkőzésen – az ETO FC Győr 4–0-ra győzött a Szekszárdi WFC ellen és bejutott a legjobb négy közé. A címvédő a március 14-i elődöntőben a Haladás Viktória–Astra HFC összecsapás továbbjutóját fogadja majd.
Dr. Barczi Róbert sportigazgató február 28-án, Telkiben bejelentette, hogy a korábban 30-szoros válogatott, 30 esztendős Szarvas Alexandra hazatér és július 1-től átveszi a női U19-es válogatott irányítását. Fontosnak kiemelni azt is, hogy a fiatal szakemberek „helyzetbe hozása” nem jelenti azt, hogy elődjeik megkérdőjelezhetetlen szakmai tudásáról, tapasztalatáról lemondana a szövetség. Az MLSZ számít rájuk a jövőben is.
Női U17-es válogatottunk 4-1-es vereséget szenvedett Belgiumtól a Tubize-ben rendezett felkészülési mérkőzésen.
Az észak-macedónok és a bolgárok legyőzése után a női U15-ös válogatottunk a házigazda Szlovénia ellen is nyert (3-1), ezzel veretlenül végzett az élen az UEFA Development tornán.
A Simple Női Kupa 4. fordulóját rendezik a héten, a tét a legjobb nyolc közé jutás. Négy párban élvonalbeli csapatok találkoznak, a Simple Női Liga további négy csapata NB II-es csapattal találkozik, illetve találkozott.
Női U17-es válogatottunk 4-1-es vereséget szenvedett Belgiumtól a Tubize-ben rendezett felkészülési mérkőzésen.
Az észak-macedónok és a bolgárok legyőzése után a női U15-ös válogatottunk a házigazda Szlovénia ellen is nyert (3-1), ezzel veretlenül végzett az élen az UEFA Development tornán.
Az MTK Budapest és a Puskás Akadémia öt góllal, az FTC-Telekom és a Szeged négy góllal nyert a Simple Női Liga 6. fordulójában. Siklér Kinga négy, Nagy Vanessza és Milica Popovics három-három találattal ajándékozta meg csapatát.