Nemzetközi
Friss svéd kupagyőztesünk a Chelsea-nek szurkol majd
2021. május. 15., 09:24
Friss svéd kupagyőztesünk a Chelsea-nek szurkol majd
Csiki Anna még egy éve sem játszik Svédországban, de már másodszor lehetett részese hasonló ünneplésnek
Fotó: BK Häcken
Csiki Anna és csapata, a BK Häcken a héten megnyerte a svéd Női-kupát. A Ferencváros nevelkedett középpályás még csak 21 éves, de már két ország bajnokának és kupagyőztesének is mondhatja magát. Női válogatottunk erősségével svédországi mindennapjairól és a vasárnap Göteborgban „házhoz menő” Bajnokok Ligája-döntőről is beszélgettünk.

– Csütörtök óta svéd bajnoknak és kupagyőztesnek is mondhatod magadat. A sikered értékét növeli, hogy a kétezres években, európai női top-bajnokságban, Jakabfi Zsanetten kívül senki sem büszkélkedhet hasonlóval. Van különbség a bajnoki- és a kupaarany között?

+ Mindkét címet nagyon nagy dolognak tartom és nagyon boldoggá tesz. Különbség nincs, de nagyon büszke vagyok arra, hogy a kupa elődöntőjében a legnagyobb rivális, Rosangård ellen az én gólpasszommal sikerült nyernünk. Talán kimondható, hogy az a meccs előrehozott döntőnek számított, és fantasztikus érzés volt hazai pályán ellenük nyerni.

– Maradva a különbségeknél, bajnok ősszel az FC Göteborggal, kupagyőztes pedig a BK Häckennel lettél, mégis, gyakorlatilag ugyanazzal a csapattal. Ebből a szempontból van különbség az őszi és a jelenlegi klubod között?

+ Igen, elég sok minden történt a télen a klub körül... De, ami a legörömtelibb, hogy mi játékosok összetartottunk és bíztunk benne, hogy minden probléma rendeződni fog. Szerencsére így is lett és azt gondolom, még összetartóbb és jobb csapatunk lett az idei évre. Minden feltétel adott volt, hogy megnyerjük a kupát és bízunk a hasonló jó folytatásban!

– Hogy telik egy átlagos napod, vagy heted Svédországban? Meg tudom már értetni magadat svédül?

+ Délelőtt mindig csapatedzés van, aztán közös ebéd, videózás, megbeszélés, kondi. Van program bőven, ha meg nem az edzőközpontban vagyunk, akkor igyekszünk a regenerálódásra koncentrálni. A szabadnapon pedig általában elmegyünk valahova páran, kikapcsolódunk kicsit. Érteni már majdnem mindent értek, beszélni viszont nem mindig van bátorságom, de próbálkozom. A lányok is lassan már csak svédül beszélnek hozzám, hogy tovább fejlődjön a tudásom.

– Van esetleg svéd beceneved? Vagy simán, Annának szólítanak a társak?

+ Általában Annának hívnak.

– Vasárnap este, a „te városodban”, Göteborgban játsszák a Női Bajnokok Ligája döntőjét, a Chelsea–FC Barcelona mérkőzést. Ott lehettek a stadionban a mérkőzésen?

+ Sajnos nem lehetünk majd ott a meccsen, bár nagyon szerettünk volna élőben nézni, zártkapus lesz. Így, kénytelenek leszünk mi is csak a televíziós közvetítést figyelni.

– Mi a tipped a mérkőzésre? Milyen döntőt vársz?

+ Nagyon jó mérkőzést várok, amelyen két elképesztő csapat lép majd pályára. Szerintem a csapattársaim inkább a Chelsea-nek fognak szurkolni, mivel több svéd válogatott csapattársuk is van az angolok keretében. És mivel szerintem együtt fogjuk nézni a meccset, ezért, ha nem nekik szurkolnék, lehet hamar hazazavarnának. De, egyébként én is inkább az angol csapatnak szurkolok. Ha tippelnem kellene azt mondanám, hogy nem lesz döntés a rendes játék időben, sőt büntetők lesznek. Ott pedig tudjuk...akármi lehet.

– Tavaly, karácsonykor, amikor néhány napig úgy tűnt, megszűnhet a csapatotok, az egyik indok éppen az volt, hogy nagyon nehéz lesz a jövőben állni a pénzügyi versenyt a női futball leggazdagabb klubjaival. Ez valószínűleg így van, akár a Chelsea-t, akár a Barcelonát nézzük. De, mi lehet akkor a svéd bajnokcsapat célja a Női Bajnokok Ligájában, pontosabban a nyártól új rendszerű Női Bajnokok Ligájában?

+ Azt gondolom, jelenleg ez a klub sokkal jobb anyagi helyzetben áll, mint amilyenben az előző évben voltunk. Így minden adott, hogy merjünk nagyot álmodni és a tavalyi bajnoki címünk azt is eredményezi, hogy remélhetőleg könnyebb ellenfeleket fogunk kapni. Tavaly decemberben az első körben a Manchester City ellen estünk ki, nem volt a legszerencsésebb a sorsolás... Idén ugye más a lebonyolítás, papíron könnyebb ellenfelekkel kezdünk. Azt gondolom, hogy kicsivel több szerencsével van esélyünk a legjobb nyolc közé kerülni.

– Ha már a céloknál, terveknél tartunk, nézzünk most csak rövid távra előre. Melyek lehetnek a közeljövő legfontosabb céljai a svéd bajnok és kupagyőztes Csiki Anna számára?

+ Szeretnék úgy elmenni a nyári pihenőre, hogy első helyen áll a csapat a tabellán és ebből szeretném sok pályán töltött perccel, gólpasszokkal, gólokkal kivenni a részem. Utána pedig a BL-ben minél több meccsen játszani, tapasztalatot szerezni, hogy a szeptemberben kezdődő vb-selejtezőkön tudjam segíteni a válogatottat.

Hírajánló

UEFA-torna: ezüstérmes a női U16-os válogatott

Női U16-os válogatottunk második helyezést ért el a horvátországi UEFA Development Tornán, ugyanis két győztes mérkőzés után 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdák elleni zárómérkőzésen.

2024. május. 07., 17:08
Mészáros Dorina győztes gólt szerzett

Mérkőzés nélkül szerzett három pontot a Bp. Honvéd a hétvégén. Nem csökkent a távolság a kispestiek és a tízgólos győzelmet arató újpestiek között.

2024. május. 06., 15:04
Újabb győzelemmel lépett a Simple Női Liga felé az NB II Nyugati csoportjában a PMFC

A listavezető pécsiek két háromgólos félidővel ütötték ki a Nagykanizsát.

2024. május. 06., 14:59
Kitett magáért a két kiesett csapat az utolsó előtti fordulóban

A Szekszárd majdnem meglepte a bajnoki döntős Ferencvárost, a már kiesett Budaörs idénybeli legfölényesebb bajnoki sikerét érte el az Astra legyőzésével a Simple Női Liga 21. utolsó előtti fordulójában.

2024. május. 06., 11:29

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS