– Mondhatjuk, hogy a legutóbbi tíz évben a női fociból női labdarúgás lett Magyarországon is?

+ Alapvetően igen, mondhatjuk: tíz év alatt páratlan fejlődés, professzionalizáció ment végbe a szakágban. Azok, akik közelről követték a változásokat, tanúsíthatják, hogy ég és föld a különbség a tíz évvel ezelőtti és a mostani állapotok között. A női labdarúgás problémája idehaza ma már nem is az, hogy a benne szereplők ne vennék komolyan, ne élnének a megnövekedett lehetőségekkel, sokkal inkább az, hogy ezeket a változásokat a külvilág csak nagyon lassan hajlandó észrevenni és értékelni.

– Melyek azok a sarokpontok, amelyeket leginkább sikerként él meg és melyek azok, amelyek említésekor hiányérzete van?

+ A mérhető dolgokban jelentős a fejlődés: a csapatok és a játékosok száma látványosan nőtt, a női labdarúgásba érkező központi támogatások megsokszorozódtak, a szakág láthatósága, megjelenési lehetősége összehasonlíthatatlan a korábbiakkal. Hiányérzetem legfeljebb a nemzetközi eredményességben lehetne, de már a fejlesztési program elején világossá tettük, hogy az első évtized sikerét nem pontokban, gólokban és helyezésekben mérjük: ha sikeres a program, az eredményeknek közel egy évtized után „automatikusan” jönniük kell. Szóval nagyjából mostantól.

– Nem sokkal a mi bajnoki rajtunk előtt fejeződött be Angliában a női labdarúgó Európa-bajnokság, váratlanul nagy sikert, kiugróan magas televíziós nézettséget hozott Magyarországon is. Ön mit látott a mérkőzéseken? Azt, hogy ez „más kávéház”, vagy úgy, hogy „látjuk a célt”? Vagy valami egész mást?

+ Azt láttam, amit mindig is, hogy a női labdarúgás sikerre ítéltetett. Emlékszem, 15-20 évvel ezelőtt a Copa America meccseiről állandóan átkapcsolgattam a párhuzamosan zajló női világbajnokságra, mert azt vettem észre, hogy sokkal őszintébb, tisztább, lelkesebb futballt lehet látni. Sokszor olyan érzésem volt, mintha a harmincas-negyvenes évek férfi futballját látnám. Azóta a női futball világszinten tovább erősödött: határozottan nem szakemberként úgy látom, hogy elsősorban atletikusságban és taktikában. Mindez azonban nem csökkentette azokat az értékeket, amelyek miatt korábban is annyira szerethető volt: úgy lett profi, hogy megmaradt az őszintesége. Hogy a mi futballunk ettől milyen messze van? Szerepeltek olyan csapatok az Eb-n, amelyekkel a magyar válogatott szoros meccseket játszott. Nyilván az elit fényévekre van és a női labdarúgás ottani expanziója miatt már az is öröm számunkra, ha ott is marad, de az európai középmezőny eleje és ezzel együtt egy kontinenstornán való részvétel egyáltalán nem elérhetetlen.

– Az új szezon rajtja előtti időszak kicsit mindig olyan, mint a karácsony előtti napok – várakozással teli. Mit várhatunk a most rajtoló bajnokságtól, a megnövekedett létszámtól, a még mindig csak gyerekcipőben járó akadémiai rendszerünktől, az FTC-Telekom erősödésétől?

+ Több helyen elmondtam már, hogy az első osztályú bajnokság létszámának emelése kapcsán éveken keresztül kerékkötőnek számítottam. Meggyőződésem volt, hogy addig nem szabad megemelni a létszámot, amíg nem erősödik meg annyira a mezőny, hogy ne jöjjenek vissza a reform előtti állapotokat idéző tízgólos különbségű eredmények az első osztályban. Nagyon sokan szerették volna, ha már korábban meglépi a szövetség az emelést, komoly nyomás volt rajtunk a csapatok részéről is, de szerencsére elég sokáig kitartottunk. Őszintén szólva még most sem vagyok teljesen meggyőzve arról, hogy eljött már az ideje a 12 csapatos első osztálynak, de az kétségtelen, hogy számos érv szólt az emelés mellett. Abban bízunk, hogy az újoncok hamar beleerősödnek a mezőnybe, több csapathoz jutnak így el a központi támogatások, több játékos élvezheti előnyét az első osztályú tagságnak, körülményeknek. A következő nagyobb lépcső a mérkőzések számának emelése lehetne, de én itt is óvatosságot és megfontoltságot javaslok mindenkinek, a radikális lépések, ide-oda rángatások nem szoktak jót tenni egyetlen rendszernek sem. A világ egyik legjobb bajnokságában, a német Bundesligában 12 csapat játszik, 22 fordulót – nálunk mostantól 12 csapat lesz az első osztályban és az első négy kivételével, akik a bajnoki döntőt és a bronzmeccseket még lejátsszák a szezon végén, mindenki 22 első osztályú meccset kap. 

– Anélkül, hogy ünneprontók lennénk, beszéljünk kicsit a korlátokról, a nehézségekről. Azokról a tényezőkről, amelyek egyben tartják azt a bizonyos „üvegplafont”.

+ Ezek a korlátok túlmutatnak a labdarúgáson, sokkal inkább társadalmi jelenségek. Nem lehet a futballt külön kezelni és elvárni, hogy itt más normák érvényesüljenek.  Félig viccesen azt szoktam mondani, hogy Magyarországon a férfi dominanciának három erős bástyája van: a politika, a szex és a labdarúgás. Az első kettőt – bár elemzésre érdemesek – most hagyjuk, de vegyük észre, hogy ha nagyon lassan is, de azért van változás a női labdarúgás megítélésében. Számos férfi klubban megjelentek a lányok, akik néhány helyen a tűrt kategóriából már a támogatottba is átkerültek. Jó példák sokaságát lehetne már elmesélni, ha ezt a közel tíz évet nézem, rengeteg beszélgetőtársam álláspontja kezdett el változni, alakulni. Itt tényleg fejben dőlnek el a dolgok, márpedig ezt siettetni nem nagyon lehet. Hosszú menet lesz, amíg az üvegplafon szétrobban, de számos jelét látom annak – és nem csak a női labdarúgásban –, hogy már repedezik.

– 2003-ban, amikor a Magyar Labdarúgó Szövetség a női szakág fejlesztése mellett döntött, a programban meghatározta a legfontosabb célokat – a tömegesítést, az (el)ismertség növelését, a férfi szakág intenzív szerepvállalást, a második szakaszban pedig a minőségi javulást. Ha ma készülne hasonló program, melyek lennének a legfontosabb fejlesztési célok?

+ Meggyőződésem, hogy a program helyes irányokat jelölt ki, pontosan ez a három dolog volt a legfontosabb a magyar női labdarúgás számára. Természetesen a 77 pont nem mindegyike valósult meg, néhány kapcsán kiderült, hogy másra van szükség, másképp kell elérni a célokat. De maga a program szerintem kiállta az idő próbáját, ezért nem újabb programokra van szükség, hanem munkára. Amit egy program megtehetett, azt megtette, minden téren sokkal jobb körülményeket teremtett a magyar női labdarúgás számára. Minden más most már a vezetőkön, az edzőkön és a játékosokon múlik.