Női NB I
Hatodik alkalommal csap össze bajnoki döntőben az MTK Hungária és a Ferencváros
2021. május. 22., 10:12
Hatodik alkalommal csap össze bajnoki döntőben az MTK Hungária és a Ferencváros
A legutóbbi, a 2019-es bajnoki döntőben Samu Anna még a Ferencváros hálóját védte. Most az MTK kapujában áll majd
Fotó: MTK Hungária
Az NB-s női labdarúgó-bajnokságok alapszakaszainak befejezése után, három mérkőzést játszanak a hétvégén a Simple Női Liga, valamint a Női NB II legjobb csapatai. Mindhárom párharc bőven kínál érdekességeket.

Bár időben a legkésőbb – egyetlen vasárnapi mérkőzésként, 17.15-kor, a BVSC Stadionban, illetve az M4 Sport+ élő közvetítésében – a Simple Női Liga bajnoki döntőjének első párviadala, az MTK Hungária és a címvédő FTC-Telekom összecsapása kerül majd sorra, érdemes először erre fókuszálni, kétségtelenül ez lesz a legrangosabb mérkőzés.

A magyar női labdarúgásban a 2013-2014-es szezon végén játszott először bajnoki döntőt az alapszakasz (más szóval, a ligarendszerű szakasz) két legjobb csapata. Az első, a 2014-es döntőt a tabella tetején végzett, Medgyes Péter által irányított MTK Hungária nyerte meg az Astra HFC ellen. A kék-fehérek sorozatban ötödik bajnoki címüket nyerték, de a sikert egyáltalán nem adták ingyen. A bajnoki döntő első mérkőzését például tizenegyesek döntötték el, a szurkolók már akkor megtapasztalhatták a finálénak azt az izgalmát, hogy a valamely fél két győzelméig tartó párbajban nincsen döntetlen, valakinek győztesként kell lejönnie a pályáról.

A második évre, a 2014-2015-ös bajnokság befutójára már kialakult az MTK Hungária és a Ferencváros párharca, a legutóbbi hat bajnoki döntőt kivétel nélkül a kétezertízes évek két nagyágyúja vívta. (Ez a két csapat játszott volna a 2020-as döntőben is, de miután a koronavírus-járvány miatt nem lehetett befejezni a bajnokságot, tavalyi párharcuk tétje „csak” a BL-indulás joga volt.)

Az FTC-Telekom és az MTK Hungária FC eddig lejátszott öt bajnoki döntőjéből hármat a zöld-fehérek, kettőt pedig a kék-fehérek nyertek meg. Az eddig lejátszott bajnoki döntők éppen felét, hármat (2014, 2016, 2019) nyerte meg az a csapat, amely a ligarendszerű bajnokságban is az élen végzett és ugyanígy háromszor (2015, 2017, 2018) győzött a döntő kihívója.

A 2021-es döntőre az MTK Hungária FC érkezik úgy, hogy az alapszakaszban – ha csak egyetlen ponttal is – megelőzte vetélytársát. Az idei bajnoki döntőben – amely akár az utolsó is lehet a női bajnoki döntők sorában – az is eldől, hogy a mérleg nyelve a 21. forduló után élen álló, vagy a kihívó felé billen.


A Simple Női Liga versenykiírása szerint, nem csak az arany-, a bronzéremről is két győzelemig tartó párbaj dönt. A Fórizs Sándor által irányított DVTK 2018 óta, valamennyi kiírásban a bronzcsata szereplője volt, ami azért is szép teljesítmény, mert a borsodi gárda 2017-ben jutott fel az élvonalba. A 2018-ban az ETO FC Győr, és a 2019-ben a Haladás-Viktória FC ellen megnyert párbaj után, az idei, az Astra HFC elleni párviadalnak különleges ízt ad Fórizs Sándor bejelentett távozása. Ha a miskolciak sikerrel veszik át az akadályt, – a két kupadöntős ezüst mellett – három bronzéremmel zárulhat a DVTK női labdarúgásának Fórizs-korszaka.

Az ellenfél, az Astra HFC kupadöntőt tudott játszani az FTC-Telekom ellen, és az elődöntőben, idegenben, Miskolcon, éppen a DVTK-t győzte le. A Szász Ferenc által irányított Astra HFC – amely a már említett, 2014-es döntőben nyert legutóbb bajnoki érmet – esetében az a legfontosabb kérdés a párharc előtt, hogy melyik arcát mutatja majd a következő két (vagy három) mérkőzésen. A tavasszal lejátszott kilenc bajnoki mérkőzésen ugyanis ritkán mutatta szebbik arcát a csapat: a kilencből négy mérkőzésen (döntetlen az ETO és a St. Mihály ellen, nagy gólkülönbségű vereség a DVTK-tól és az MTK-tól) is a papírformánál lényegesen gyengébb eredményt értek el Sipos Lilláék. Bár a csapat bajnoki szereplését, helyezését igazából nem befolyásolták ezek az eredmények, azért a DVTK elleni hazai 1–4, de különösen az MTK Hungária elleni 7–0-s vereség, bizonyosan fájó seb.


A miskolci, DVTK–Astra HFC mérkőzéssel egyszerre, szombaton 17 órakor kezdődik a kőbányai Kocsis Sándor Sportközpontban a Női NB II Keleti- és Nyugati-csoportja bajnokának összecsapása.

Ha jelzőt akarunk keresni a Simple Női Liga helyosztóitól eltérő lebonyolítású, kuparendszerű párbajára, nem kell sokáig keresgélni: az újoncok csatája lesz.

Mindkét csapat, a Soroksár SC és a Puskás Akadémia is először kerülhet fel a női élvonalba, sőt, tulajdonképpen mindkét csapat újoncként nyerte meg az NB II-is. (Befejezett szezonban a Soroksár sem szerepelt még az NB II-ben, és a 2019-2020-as szezon Kelen-Soroksárja mögött nem ez a gárda, hanem más együttműködés állt.)

De, újoncokról kell beszélni a két csapatot irányító edzők, Vágó Fanni és Halászi Kinga kapcsán is. Mindketten pályakezdő edzőnek számítanak, ez az első szezonjuk felnőttcsapat kispadján. Közös bennük, hogy mindketten 30 évesnél fiatalabb, de már A-licences végzettséggel rendelkező, tehetséges, fiatal szakemberek, akiknek a megjelenése edzőként az élvonalban legalább annyira izgalmas, mint csapatuk feljutása.

Hírajánló

Budafoki és pápai győzelem a Simple Női Kupa 1. fordulójában

Két mérkőzéssel megkezdődött a mögöttünk hagyott hétvégén a Simple Női Kupa 2025–2026-os idénye. Mindkét találkozón hazai siker született.

2025. augusztus. 18., 14:27
A női U19-es válogatott elkezdte felkészülését az Eb-selejtezőkre

Női U19-es válogatottunk augusztus 10. és 13. között tartotta négynapos szezonnyitó edzőtáborát Gyirmóton.

2025. augusztus. 13., 16:19
Indul a szezon a női U17-eseknek

A női U17-es válogatott megkezdte a felkészülést immáron Makrai László irányításával a telki edzőközpontban.

2025. augusztus. 07., 18:07
A címvédő Ferencváros a Honvéd ellen kezdi a szezont

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenyigazgatósága elkészítette a Simple Női Liga 2025-2026-os szezonjának sorsolását. Az első fordulóban a hatszoros címvédő FTC-Telekom a Honvéd otthonába látogat, míg az újoncok közül a Budaörsi SC a Diósgyőrrel, az Újpest pedig a Pécsi MFC-vel találkozik.

2025. július. 22., 16:02

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom