– Nem volt könnyű döntés, de régóta érlelődött már bennem. Úgy érzem, itt az ideje befejezni a pályafutásomat. Sok fénypontja volt a Wolfsburgban eltöltött időmnek, mind a privát életben a lányokkal, mind sportszakmai szinten. Nagyszerű barátokat szereztem, és mindent megnyertünk. Az egyik legszebb emlékem a 2013-as Bajnokok Ligája-győzelem Londonban, de a többi trófeánkra is szívesen emlékszem vissza. Ezek mind olyan emlékek, amelyeket még fel kell dolgoznom. Szeretném kiélvezni a csapattal a maradék időt, és természetesen szakmailag is a lehető legjobb eredményt akarom elérni, hogy legyen mit ünnepelnünk a szezon végén – nyilatkozta Jakabfi a „Farkasok” közösségi média oldalán.
A 31. életévét februárban betöltő Jakabfi tizenkét évvel ezelőtt, 2009 júliusában igazolt az MTK-tól a VfL Wolfsburghoz, melynek tagjaként hatszor nyerte meg a női Bundesligát, hétszer a Német Kupát és kétszer, 2013-ban, majd 2014-ben a Bajnokok Ligáját, amelyben három további alkalommal (2016, 2018, 2020) a döntőig jutott el csapatával. Máig ő az egyetlen, magyar színekben szereplő Bajnokok Ligája-győztes magyar labdarúgó.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.