Nemzetközi
Kaján Zsanettnek szurkolhatunk az NCAA elitjében
2021. november. 10., 14:42
Kaján Zsanettnek szurkolhatunk az NCAA elitjében
Kaján Zsanett csapata, a Red Storm, a "nem bajnoki ágon" jutott fel a 64 csapatos főtáblára
Fotó: redstormsports.com
Lesz magyar játékos az NCAA 64 csapatos, országos rájátszásában, ahová az egyes konferenciák győztesei mellett az erősebb ligák további csapatai is bejutottak. Kaján Zsanival a sorai között a St. John's ugyan elveszítette a Big East liga rájátszásának döntőjét, tehát egyenes ágon nem sikerült kiharcolnia a részvételt a nagyjából az európai BL-nek megfelelő tornára, de a “nem bajnoki” ágon így is bejutott a Red Storm.

A Big East liga nyolccsapatos rájátszása – amelyet az alapszakasz negyedik helyéről várt a Red Storm – már a megelőző héten kezdetét vette. Zsaniék az ötödik helyen végzett Providence elleni 1-0-ás győzelemmel jutott az elődöntőbe, ahol az alapszakasz győztese, a Xavier várt rájuk. Az előzetes várakozásnak megfelelően a jóval esélyesebbnek tartott Xavier-nek volt több lehetősége, de a mérkőzés egyetlen, végül győztesnek bizonyuló gólját ismét Kaján szereze, a döntőbe juttatva ezzel csapatát. A vasárnap délutáni fináléban már nem sikerült megismételni a bravúrt: a St. John’s 1–0 arányban alulmaradt az – elődöntőbeli ellenfelükhöz hasonlóan – országos szinten top csapatnak számító Georgetown ellen. Ezzel az egyenes ágon való kijutás reménye elszállt ugyan, de az egész szezonon át nyújtott teljesítmény, nem utolsó sorban az alapszakasz listavezetőjének legyőzése a – nevezzük így – meghívásos ágon kijuttatta a csapatot az NCAA Tournament néven futó országos rájátszásba.

Egy másik magyar is érdekelt volt saját bajnoksága rájátszásában: Kis Stella az UAB (University of Alabama) színeiben a Conference USA liga nyugati csoportjának harmadik helyéről várta a folytatást. A negyeddöntőben 1–0 legyőzték azt a Western Kentucky-t, amelytől az alapszakaszban vereséget szenvedtek. Stella kezdőként lépett pályára és 53 percnyi játékkal vette ki a részét a győzelemből. Az elődöntőben, bár az első félidőben még vezettek a Southern Mississippi ellen, végül 2–1-es vereséget szenvedtek és nem jutottak a döntőbe. Stella ezen a mérkőzésen nem kapott lehetőséget. A szezon ezzel véget ért a Blazers számára.

Szerdán egymás ellen játszott bajnokságon kívüli (non-conference) mérkőzést a Yale és a St. Francis Brooklyn. A házigazda Bulldogok csapatában Róth Rebeka, a vendég Terrierek részéről Zágonyi Barbi révén volt magyar érdekeltsége a meccsnek. Azaz, csak lett volna, ugyanis egyikük sem tudott pályára lépni: Rebeka egy előző heti kisebb sérülésből nem épült még fel teljesen, Barbi pedig betegség miatt volt kénytelen kihagyni a találkozót, amelyen a Yale végig fölényben játszva 5–0-ás győzelmet aratott. A St. Francis nem jutott be a Northeast liga rájátszásába, a szezon ezzel befejeződött számukra is.

Az Ivy League egyike azon kevés bajnokságoknak, ahol nem rendeznek rájátszást. Így a Yale-nek maradt még egy bajnoki mérkőzése szombat délutánra: a már az Ivy League győzteseként érkező, a bajnokságban addig még pontot sem veszítő Brownt fogadták. A meccs – amelyen a sérüléséből már felépülő Rebeka 13 percet játszott – nem tükrözte a két csapat között a tabellán látható különbséget. Bár a sereghajtó fogadta a bajnokot, egyenrangú felek küzdelme zajlott a pályán egy kiegyenlített, fordulatos mérkőzésen. A Bulldogok szereztek vezetést, majd a Medvék megfordították az állást, mire a Yale még a szünet előtt egyenlített. A második félidőben a Brown magasabb fokozatba kapcsolt és újabb gólt szerezve 3-2-re a maga javára fordította a mérkőzést, ezzel hibátlan bajnoki mérleggel nyerte az Ivy League-et és jutott ki egyenes ágon az NCAA Torunament 64-es főtáblájára. Ott első ellenfelük – az irányított sorsolás “szeszélye” folytán – Kaján Zsani csapata, a St. John’s lesz. Az összecsapásra szombat este (magyar idő szerint már éjfél után, 1 órai kezdéssel) kerül sor.

 

Érdemes tehát egy pillantást vetni a labdarúgó szezont záró, az európai összehasonlításban nagyjából a BL-nek megfelelő tornára. A résztvevő 64 csapat két ágon juthatott ki a végig egyenes kiesés rendszerben zajló küzdelmekbe. 31 bajnokság győztese közvetlenül szerzett részvétel jogot, további 33 együttes pedig az egész évi összteljesítmény alapján kapott meghívást. Ez utóbbi esetén nem csak azt mérlegeli az NCAA Női Labdarúgó Bizottsága (amely a döntést meghozza), hogy milyen eredménnyel végződtek a mérkőzések, hanem azt is, hogy milyen erősségű ellenfelek ellen. Összességében minél erősebb bajnokságban és ellenfelek ellen szerepel egy-egy csapat, annál nagyobb esélye van arra, hogy akár több vereséggel és döntetlennel is meghívást kapjon. Szemben egy gyenge bajnokságban és ellenfelek ellen győzelmet győzelemre halmozó gárdával, akik az első ránézésre imponáló eredményességük ellenére sem fognak meghívást kapni.

 

Fontos különbség az európai BL-kvótákhoz képest, hogy az egyes erősebb bajnokságoknak sincs fix számú helyük: az indulási jogért minden évben meg kell harcolni. Ezzel együtt az egyes bajnokságok általános szintje közötti, akár nagyságrendi különbség ritkán változik radikálisan egyik évről a másikra. A 2021-es kiírásban is a hagyományosan legerősebb ligákból jutottak be a legtöbben. A 64-es főtábla csapatainak több mint egyharmadát a három legerősebb liga adja: az ACC kilenc, a SEC hét, a Big Ten pedig (ahol Németh Hanna csapata, az Indiana szerepelt) hat csapattal képviselteti magát. A Big East (Kaján Zsani) öt, az Ivy League (Róth Rebeka) három csapatot tudott küldeni. Összesen 9 olyan liga volt idén, ahonnan nem csak a bajnok, hanem rajta kívül legalább egy másik csapat is részt vehet a tornán.

 

A december 3-5-e között, a kaliforniai San Joséban rendezendő a legjobb négy közé jutott csapat részvételével tartott College Cup eseményre négy forduló keresztül vezet az út. A négy kiemelt csapat “köré” egy-egy regionálisan szervezett küzdelem sorozatra kerül sor, az elkövetkező három hétben. A négy fő ág mindegyikén belül is további három-három, az idei teljesítményük alapján kedvezményezett csapatot találunk, akik leghamarabb a harmadik fordulóban (vagyis a legjobb 16 közé jutásért) kerülhetnek szembe egymással. Az ágakat, és így a lehetséges párosításokat ezen prioritásokon túl is földrajzi szempontok alapján állították össze: minél kevesebb utazással terhelik a csapatokat. A második és harmadik fordulókat jellemzően egy 3 napos, négy-négy csapatos minitorna keretében bonyolítják le.

 

Az NCAA Tournament első fordulóját, a legjobb 32 közé jutásért, a november 12-14-i hétvégén rendezik. A torna alakulása itt követhető: https://www.ncaa.com/brackets/soccer-women/d1/2021

Hírajánló

UEFA-torna: ezüstérmes a női U16-os válogatott

Női U16-os válogatottunk második helyezést ért el a horvátországi UEFA Development Tornán, ugyanis két győztes mérkőzés után 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdák elleni zárómérkőzésen.

2024. május. 07., 17:08
Mészáros Dorina győztes gólt szerzett

Mérkőzés nélkül szerzett három pontot a Bp. Honvéd a hétvégén. Nem csökkent a távolság a kispestiek és a tízgólos győzelmet arató újpestiek között.

2024. május. 06., 15:04
Újabb győzelemmel lépett a Simple Női Liga felé az NB II Nyugati csoportjában a PMFC

A listavezető pécsiek két háromgólos félidővel ütötték ki a Nagykanizsát.

2024. május. 06., 14:59
Kitett magáért a két kiesett csapat az utolsó előtti fordulóban

A Szekszárd majdnem meglepte a bajnoki döntős Ferencvárost, a már kiesett Budaörs idénybeli legfölényesebb bajnoki sikerét érte el az Astra legyőzésével a Simple Női Liga 21. utolsó előtti fordulójában.

2024. május. 06., 11:29

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS