Nemzetközi
Kiss Stella szerezte az idény első magyar gólját az Egyesült Államokban
2022. szeptember. 15., 09:19
Kiss Stella szerezte az idény első magyar gólját az Egyesült Államokban
Kiss Stella a Memphis University ellen lőtte az NCAA első, 2022-es "magyar gólját"
Fotó: uabsports.com
Javában tartanak a küzdelmek az észak-amerikai egyetemi ligákban is. A legrangosabb versenyrendszerben, az NCAA első osztályában játszó öt magyar lány és csapataik eddigi eredményeit ismertető újabb összefoglalónk következik.

A tavalyi beszámolókat is követő olvasók számára már nem lesz újdonság, de az újak kedvéért nem haszontalan megemlíteni: kétféle hivatalos mérkőzést játszanak a csapatok az amerikai egyetemi bajnokságokban. Egyrészt saját bajnokságukban játszanak mindenkivel egyszer (a nagyobb létszámú bajnokságokon belül két csoportot hoznak létre, ott csoporton belül egyszer), másrészt pedig más bajnokságokban szereplő csapatok ellen, úgynevezett non-conference mérkőzéseket vívnak. Előbbiek eredményei alapján alakul ki az egyes bajnokságok sorrendje, míg utóbbiak alapján dől el, hogy melyik ligából hány további csapat kvalifikálja magát a 64 csapatos országos rájátszásba, az „egyetemi BL”-be.

Az egy hónapja tartó szezonban eddig ez utóbbiaké, a non-conference meccseké volt a főszerep – nézzük hogy szerepeltek a magyar érdekeltségű csapatok. Örömhír, hogy mind az öten, még az elsőévesek is, rendszeresen a pályán vannak, lehetőséget kapnak és már gólt, valamint több gólpasszt is feljegyezhettünk a nevek mellé.

Árvay Hanna csapata, a Florida államban található Stetson University nyolc mérkőzésen van túl. Az ASUN konferenciában szereplő Hatters (Kalaposok) három győzelmet arattak és öt vereséget szenvedtek el. Következő mérkőzésükön, amelyre magyar idő szerint péntekre virradó éjjel kerül sor, már a ligán belüli ellenféllel, a virginiai Liberty University-vel szemben lépnek pályára.

Hanna az eddig mérkőzéseken kivétel nélkül a kezdőcsapat tagja volt és a találkozók nagyobb részét (meccsenként állagosan 58 percet) a pályán töltötte. Az Alabama State elleni 2–0-ás győzelemből egy gólpasszal vette ki részét, de két másik mérkőzésen is több kapura lövéssel vétette észre magát.

Kiss Stella szerezte a 2022-es idény első magyar gólját az USA-ban. Az UAB Blazers (University of Alabama) eddig hét mérkőzésen van túl, mérlegük: 3 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség. A folytatásban magyar idő szerint vasárnap este 7-kor, már a saját bajnokságuk keretében fogadják a Middle Tenessee University csapatát.

Stella csereként kapott lehetőséget minden eddigi találkozón, elég nagy szórással, de átlagosan a játékidő felét a pályán tölti. Ez is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a Memphis University ellen 2–1-re elveszített meccsen, az utolsó percben ő szerezze meg csapata szépítő gólját. Ezen kívül egy gólpasszt is és több kapura lövést is feljegyezhettünk már a neve mellé.

Róth Rebeka és a Yale Bulldogs számára parádésan indult a szezon. Első négy mérkőzésük közül hármat megnyertek, begyűjtöttek egy bravúros döntetlent a tavalyi országos rájátszásban 32 közé jutó Hofstra ellen, miközben mindössze egyetlen gól kaptak. A veretlenségi sorozat Kansasban szakadt meg, ahol előbb egy nyerhető mérkőzésen maradtak alul a Kansas State gárdájával szemben 1–0-ra, majd két nappal később egy 4–1-es vereségbe szaladtak bele a Big12 liga korábbi győztese, a Kansas University ellen.

Érdekesség, hogy a két kansasi mérkőzést a helyszínen 1299, illetve 503 fizető néző tekintette meg – ezeken az egyetemeken a női labdarúgó mérkőzésekre is jegyet kell venni, jellemzően az ottani viszonyok között jelképesnek számító, néhánydolláros áron.   

Rebeka minden meccsen a kezdőcsapatban kapott helyet és az első két találkozó kivételével (amelyeken 80, illetve 81 percet töltött a pályán) teljes egészében végig is játszotta azokat. A középpálya közepén szerepelve több gól előkészítésben is részt vett, a Quinnipiac elleni 4–1 győzelemből egy gólpasszal vette ki a részét és több kapura lövése is volt a többi mérkőzésen.

Stefán Bernadett csapata a SouthernMiss (The University of Southern Mississippi) öt hivatalos mérkőzésen van túl. Bár az augusztus eleji felkészülési („exhibition”, vagyis bemutató) meccseken az Arany Sasok győztesként hagyták el a pályát, a lejátszott öt non-conference párharcból az első négyet elveszítették. Legutóbbi mérkőzésükön egy értékes gólnélküli döntetlent sikerült kiharcolniuk a sokkal magasabban jegyzett szomszédvár, az országos rájátszásban rendszeresen szereplő és ott általában több fordulón is túljutó Ole Miss (University of Mississippi) ellen.

A Golden Eagles legközelebbi ellenfele magyar idő szerint vasárnapra virradó éjjel már a saját ligájukban (Sun Belt) a Marshall University lesz. Bernadett az eddigi meccsek mindegyikén kezdő volt és azok nagy részét a pályán is töltötte, eddigi átlaga 82 perc. Nevéhez fűződik a csapat eddigi egyetlen góljának előkészítése és több kapuralövés is.

Zágonyi Barbara a Brooklyn Terriers (St. Francis College) színeiben hét mérkőzésen van túl. A Terrierek eddigi mérlege: egy győzelem mellett három-három döntetlen, illetve vereség. Következő találkozójukra – már az NEC konferencián belül – magyar idő szerint péntekre virradó éjjel kerül sor.

Barbi mind a hét eddigi párharc során a kezdőcsapatban kapott helyet és általában a találkozók háromnegyedét (átlagosan mérkőzésenként 67 percet) a pályán tölti. Nagyon aktívan játszik, szinte minden mérkőzésen vannak kapura lövései és egy-egy gólpasszt is kiosztott már a Canisius elleni 1–1-es döntetlen, valamint a Hartford elleni 3–2-es győzelem alkalmával.

Hírajánló

UEFA-torna: ezüstérmes a női U16-os válogatott

Női U16-os válogatottunk második helyezést ért el a horvátországi UEFA Development Tornán, ugyanis két győztes mérkőzés után 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdák elleni zárómérkőzésen.

2024. május. 07., 17:08
Mészáros Dorina győztes gólt szerzett

Mérkőzés nélkül szerzett három pontot a Bp. Honvéd a hétvégén. Nem csökkent a távolság a kispestiek és a tízgólos győzelmet arató újpestiek között.

2024. május. 06., 15:04
Újabb győzelemmel lépett a Simple Női Liga felé az NB II Nyugati csoportjában a PMFC

A listavezető pécsiek két háromgólos félidővel ütötték ki a Nagykanizsát.

2024. május. 06., 14:59
Kitett magáért a két kiesett csapat az utolsó előtti fordulóban

A Szekszárd majdnem meglepte a bajnoki döntős Ferencvárost, a már kiesett Budaörs idénybeli legfölényesebb bajnoki sikerét érte el az Astra legyőzésével a Simple Női Liga 21. utolsó előtti fordulójában.

2024. május. 06., 11:29

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS