Nemzetközi
Kocsán Petra bemutatkozott a Hoffenheimben
2021. július. 13., 10:17
Kocsán Petra bemutatkozott a Hoffenheimben
Kocsán Petra jó benyomást keltett az első "német" mérkőzésén
Fotó: TSG 1899 Hoffenheim
Az MTK Hungáriától nyáron a német Bundesliga harmadik helyén végzett TSG 1899 Hoffenheimhez szerződött támadó a másodosztályú Ingolstadt elleni találkozón szerepelt először mérkőzésen új csapatában.

A Bajnokok Ligájára készülő hoffenheimi gárda (Petra új csapata az izlandi Valur Reykjavik ellen kezdi majd augusztus 18-án kezdi a sorozatot, ha pedig sikerül továbbjutni, az FC Zürich–AC Milan párharc győztese vár a kék-fehérekre) 2–0-ra győzött a Bundesliga másodosztályában szereplő együttes ellen. A Gabor Gallai által irányítottt TSG 1899 Hoffenheim keretéből többen hiányoztak még, mások mellett a sérült Nici Billa sem játszhatott.


Újabb taggal bővült az élvonalbeli külföldi bajnokságban játszó magyar női labdarúgók csoportja. Harsányi Andrea közösségi média oldalain jelentette be, hogy a Haladás-Viktóriától az osztrák Bundesliga legfelsőbb osztályában szereplő FC Südburgenland játékosa lett. A 2015-ös Isztria-kupán a női A-válogatott keretébe is meghívott középpályás 2013 óta játszott a szombathelyi női csapatban – korábban szerepelt a Nyíregyháza Spartacusban, a Hegyvidék SE-ben és a BNLC-FTC-ben is – tavasszal, sérülése miatt nem tudott pályára lépni.

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom