Nemzetközi
Magyar győzelmek keleten és délen
2023. szeptember. 13., 09:07
Magyar győzelmek keleten és délen
Stefán Bernadett (fehérben) sérüléséből felépülve, jól játszott a hét mindkét mérkőzésén
Fotó: Ole Miss
Róth Rebeka és a Bulldogok kétszer is diadalmaskodtak, Stefán Bernadett és az Arany Sasok kiütéses győzelemmel zárták a hetet az NCAA első osztályában.

Mindkét hazai mérkőzését megnyerte a Yale Bulldogs a múlt héten. Róth Rebeka csapata csütörtökön a Seton Hall együttesét fogadta és a két gárda játékereje közötti különbséghez és a játék képéhez képest szoros, “csak” 2–1 arányú győzelmet arattak.

Vasárnap este – több mint 700 néző előtt – erős ellenfél, a szomszédvár UConn (University of Connecticut) ellen léptek pályára. Dacára annak, hogy ezen a meccsen nem játszottak jól, az első félidőben szerzett egygólos előnyt óriási küzdelemben meg tudták tartani és ezzel fontos skalpot szereztek.

Rebeka mindkét találkozót a kezdéstől a lefújásig végigjátszotta; az idei szezonban az eddigi hat mérkőzésen 21 perc híján végig a pályán volt.


A keleti partot elhagyva egyből Mississippi felé vesszük az irányt, ahol csütörtökön Stefán Bernadett és a Southern Mississippi az NCAA első osztályának egyik legerősebb csapatát, az országos rájátszásban tavaly egészen az elődöntőig menetelő Alabamát fogadta. A vendégek viszonylag gyorsan, már az első félidő közepére kétgólos előnyre tettek szert, de az Arany Sasok – még ha erejükből gólszerzésre nem is futotta – eredményesen védekezve több találatot már nem engedélyeztek nagynevű ellenfelüknek.

Vasárnap azután a Nichols elleni találkozón végre kiszakad a hazai gólzsák: Bernadették már bő tíz perc után 3–0-ra vezettek, még a szünet előtt tovább tudták növelni az előnyüket, majd a második félidőben újabb két gólt rámoltak be a vendégek kapujába, így kialakítva a 6–0-ás végeredményt.

Bernadett, kisebb sérülésből visszatérve, az Alabama ellen csereként lépett pályára, de így is 48 percnyi játéklehetőséget kapott. A vasárnapi meccsen már ismét a kezdőben volt, 70 percet töltött a pályán és egy kaput eltaláló lövéssel vétette észre magát.


Floridában továbbra is várat magára a Stettson Hatters és Árvay Hanna szezonbeli első győzelme. A Kalaposok egyetlen mérkőzést vívtak a héten: vasárnap a Coastal Carolina University otthonába látogattak és sima 3–0-ás vereséget szenvedtek. Az egyetlen jó hír az, hogy Hanna továbbra is folyamatosan játékban van, ezt a meccset is végigjátszotta.


Utolsó állomásunk Kalifornia, ahol Mislai Fruzsina csapatára, a CSUN-ra (California State University) két nehéz mérkőzés is várt. Előbb csütörtökön az Idaho együttesét fogadták, és már szinte a középkezdésből rögtön is gólt is kaptak, majd 0–3-as félidő után 1–5 arányú vereséget szenvedtek.

Vasárnap talán az elképzelhető legnehezebb ellenfél látogatott a Matadorokhoz: a College Cup birtokosa, vagyis az NCAA első osztályának bajnoki címvédője, számos NWSL-játékos és amerikai válogatott egykori csapata, a UCLA (University of California, Los Angeles) volt az ellenfél. Az igazi sztárcsapat ellen, 700-nál is több néző előtt, a házigazdák derekasan helytálltak és az első félidő hajrájáig meg tudták óvni kapujukat a góltól. Végül (0–1-es félidő után) 0–3 arányban szenvedtek vereséget az idei idényben is országos szinten az egyik favoritnak számító UCLA-től. Fruzsina egyik mérkőzésen sem lépett pályára, reméljük hamarosan lehetőséget kap a bemutatkozásra.


A folytatásban ezen a héten a Hawai-ra látogató Fruzsináék, a South Alabama együttesét fogadó Bernadették, valamint a Jacksonville-ben pályára lépő Hannáék számára is megkezdődnek a saját bajnokságuk küzdelmei. Rebeka és Bulldogok számára viszont csak a jövő héten indul az Ivy League: ők ezen a héten New Yorkba, Kaján Zsanett egykori csapatához, a St. John’s-hoz látogatnak.

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom