Nemzetközi
Mindkét magyar lány csapata győzelemmel melegített a Női Bajnokok Ligájára
2021. augusztus. 30., 18:16
Mindkét magyar lány csapata győzelemmel melegített a Női Bajnokok Ligájára
Kocsán Petráék pénteken még bajnokit játszottak, kedden már a Női Bajnokok Ligája vár rájuk, Malmöben
Fotó: TSG 1899 Hoffenheim
Tizenhárom magyar női labdarúgó játszik "légiósként" élvonalbeli, európai bajnokságban. Az ő pályafutásukat is igyekszünk hétről-hétre követni.

A svéd női Allsvenskanban Csiki Anna csapata, a BK Häcken 5-1-re győzött az egyébként egyáltalán nem rossz, a tabella negyedik helyén álló Hammarby ellen. Válogatott középpályásunk a 79. percben, csereként lépett pályára az olimpiai ezüstérmesekkel teletűzdelt csapatban. A BK Häcken 14. forduló, után a tabella második helyén áll, hat pont hátrányban a Rosengård mögött, hét pont előnnyel az Eskilstuna előtt. A bajnoki folytatás előtt azonban a Női Bajnokok Ligája vár a csapatra, szerdán, Norvégiában a Vålerenga lesz az ellenfél.

Németországban a TSG Hoffenheim pénteki mérkőzése nyitotta a fordulót és így a szezont is. Miután a kék-fehérek – a svéd BK Häckenhez hasonlóan – hétközben a Női Bajnokok Ligájában játszanak, már pénteken lejátszották Bundesliga-nyitányukat. Kocsán Petra kezdett, illetve 60 percet játszott az SC Freiburg ellen 2–1-re megnyert találkozón.

A Bayer 04 Leverkusen idegenben, de a mérkőzés esélyeseként rajtolt Jénában. Az ömlő esőben Zeller Dóra a 28. percben szerezte meg csapata, és a magyar Bundesliga-különítmény első 2021-2022-es gólját, majd a piros-feketék a második félidőben lőttek még kettőt és 3–0-ra nyertek. Turányi Lilla kezdett, a 87. percben cserélte le az edzője, Zeller Dóra végig játszotta a találkozót.

Tóth Gabi, a Flyeralarm Frauen Bundesliga negyedik magyarja a kispadra került csapata, a Werder Bremen vasárnapi mérkőzésén. A 34 éves középpályás nem is állt be, onnan nézte a Bayern München 8–0-s győzelmét.

Ausztriában nem sikerült túl jól az FC Südburgenland szezonrajtja. Az óbéri csapat 5–1-es vereséget szenvedett az SV Neulengbach vendégeként. A csapat magyarjai közül Fábián Dóra 90, Harsányi Andrea 45 percet játszott, a héten szerződtetett Nagy Dóra viszont nem volt még a meccskeretben.

A bajnokcsapat, az SKN Sankt Pölten az innsbrucki Wacker ellen aratott 6–0-s győzelemmel kezdte az új bajnokságot. Zágor Bernadett kisebb sérülése miatt nem lehetett kerettag.

Olaszországban is megkezdődött a 2021-2022-es női Serie A. Két csapatra érdemes külön is figyelni, az Inter Womenre, amelyhez Csiszár Henrietta, valamint az újonc SSC Lazio Womenre, amelyhez Fördős Beatrix szerződött.

Az Internazionale női alakulata győzelemmel raltolt, a kék-feketék szombaton este a Napolit győzték le Nápolyban, 3–0-ra. Csiszár Henrietta a kezdőcsapatba került, 82 percet játszott. A Lazio vasárnap lépett pályára, a rómaiak 2–1-re kikaptak a Sampdoriától. Ez nem jó hír, az viszont az, hogy válogatott védőnk, Fördős Beatrix, debütálásként végigjátszotta a mérkőzést Carolina Morace csapatában. A Lazio kezdőcsapatába egyébként nyolc külföldi és három olasz került, és még a padon is ott ült a svájci Julia Glaser.

Hollandiában is érdekeltek vagyunk, Papp Dorka révén. Csapata, a VV Alkmaar a legerősebb holland csapat, a Twente ellen rajtolt és szenvedett 8–0-s vereséget. A magyar középpályás – csapata egyetlen légiósaként – a kispadra került, nem is lépett pályára.

Svájcban a hétvégén már a második fordulót játszották az AXA Női Szuperligában. Pápai Emőke klubja, a Grasshoppers, a nyitányon 5–0-ra nyert, a hétvégén viszont gólnélküli döntetlent játszott a Sankt-Gallennel. A 19-es mezszámú Emőke egyelőre nem volt a keretben, betegsége után idő kell, hogy utolérje önmagát.

Hírajánló

UEFA-torna: ezüstérmes a női U16-os válogatott

Női U16-os válogatottunk második helyezést ért el a horvátországi UEFA Development Tornán, ugyanis két győztes mérkőzés után 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdák elleni zárómérkőzésen.

2024. május. 07., 17:08
Mészáros Dorina győztes gólt szerzett

Mérkőzés nélkül szerzett három pontot a Bp. Honvéd a hétvégén. Nem csökkent a távolság a kispestiek és a tízgólos győzelmet arató újpestiek között.

2024. május. 06., 15:04
Újabb győzelemmel lépett a Simple Női Liga felé az NB II Nyugati csoportjában a PMFC

A listavezető pécsiek két háromgólos félidővel ütötték ki a Nagykanizsát.

2024. május. 06., 14:59
Kitett magáért a két kiesett csapat az utolsó előtti fordulóban

A Szekszárd majdnem meglepte a bajnoki döntős Ferencvárost, a már kiesett Budaörs idénybeli legfölényesebb bajnoki sikerét érte el az Astra legyőzésével a Simple Női Liga 21. utolsó előtti fordulójában.

2024. május. 06., 11:29

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS