Nemzetközi
Nem sikerült a BL-bravúr a skót bajnok ellen
2022. augusztus. 18., 23:06
Nem sikerült a BL-bravúr a skót bajnok ellen
Becsülettel küzdött az FTC-Telekom Kateriniben, de a Rangers jobbnak bizonyult a magyar bajnoknál
Fotó: Rangers FC
Nem sikerült a bravúr, a korábbi évekénél lényegesen nehezebb sorsolást kapó FTC-Telekom a skót bajnok Rangers FC-től vereséget szenvedve, az első mérkőzés után kiesett a Női Bajnokok Ligájából. A csapatra vasárnap még egy mérkőzés vár Kateriniben, a walesi Swansea FC elleni találkozó tétje azonban „csak” a jobb koefficiens megszerzése.

Vágó Fanni – a hivatalos, az UEFA-nak leadott – taktikai rajz szerint a 4-3-3-as felállást választotta a skót bajnokcsapat ellen. Hanna Barkert visszarendelte jobbhátvéd posztra, fokozva ezzel a Bíró Barbara előtti védelem sebességét és Csigi Eszter, illetve Papp Luca mellett Németh Diána került vég a kvartettbe. A középpályán Csányi Diána, Fenyvesi Evelin és Pusztai Sára iparkodott, míg a támadó-trojkát Biljana Bradics, Vágó Fanni és Szabó Viktória alkotta.

Az első tíz percben az FTC-Telekom játszott némi fölényben. Gólt azonban – bár többször is csak centik hiányoztak a jó befejezéshez – nem sikerült lőni. A 12. percben, egy jobb oldali bedobás után Csigi Eszter a büntetőterületen belül lerántotta Kayla Mccoyt-t, aki nem is pazarolt túl nagy energiát arra, hogy talpon maradjon. A megítélt tizenegyest a nyári Európa-bajnokságon (igaz, akkor még a svéd AIK Solna játékosaként) is látott finn Jenny-Julia Danielsson lőtte az ellenkező irányba vetődő Bíró Barbara kapujának bal oldalába.

A gólt követően a skótok kerültek egy rövid időre fölénybe, majd kiegyenlítődött a játék képe. A Jurgita Mačikunytė, a litván játékvezető a Szabó Viktória elleni szabálytalanságért ítélhetett volna újabb tizenegyest, de a Fradinak a mérkőzésnek ebben a periódusában több más veszélyes lehetősége is volt – sajnos gól nélkül.

A Rangers a fordulás után szinte azonnal növelni tudta az előnyét, a 48. percben szépet felépített támadás végén ismét Danielsson lőtte a magyar kapuba a labdát. Még 0–2-nél sem veszett el azonban minden remény, különösen azután nem, hogy a 69. percben az angol Shameeka Fishley szép megmozdulását megkoronázva szépített.

A Fradinak húsz perce maradt az egyenlítésre, a „túlélésre”… Hiába támadott azonban az utolsó percekre hátul kissé ki is nyíló magyar bajnok, nem sikerült egyenlíteni, sőt a lefújás előtti nem sokkal az éppen Danielsson helyére beállt Brogan Hay növelni is tudta a kékek előnyét.

3–1-re nyert a Rangers FC, ezzel az FTC-Telekom elveszítette esélyét a mini-torna megnyerésére, a következő fordulóba jutásra. A lányok vasárnap a házigazda PAOK-tól 2–0-ra kikapó walesi Swansea City ellen lépnek pályára.

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom