Svédországban Csíki Anna és Zeller Dóra csapata a bajnokság célegyenesében nagyon fontos győzelmet aratott a Linköping ellen. A BK Häcken a tabella 4. helyén áll, a listavezető Rosengard alighanem behozhatatlan, de a Kristianstad vagy a Linköping ellen megszerezhető a Női Bajnokok Ligája indulásra jogosító második, vagy harmadik hely. A hétvége előtt a Linköping öt ponttal szerzett többet, mint a két magyar csapata, amely a vasárnapi, idegenbeli (!) 5–1-es győzelemmel talpon tartotta a reményt. Anna és Dóri közül előbbi a kezdőcsapatba került, sőt a 63. percben gólt is szerzett, utána cserélte le edzője. Zeller Dóri ezúttal nem lépett pályára.
Az Internazionale vezeti az olasz Női Serie A-t! Csiszár Henrietta és Fördős Beatrix csapata a Como ellen, idegenben nyert (még pénteken) 3–1-re és ezzel öt forduló után, 13 ponttal áll az élen. A sérüléséből felépült Csiszár Heni ismét a második félidőben, a 86. percben lépett pályára. A Fiorentina a Sassuolo ellen győzött 2–0-ra. Ez két olyan csapat, amelynek a keretében van magyar játékos: Kaján Zsanett ezúttal nem játszott a firenzei gárdában, Nagy Virág viszont kezdett a Sassuolóban, de a 26. percben le kellett cserélni. Érdemes egy kicsit a másodosztály felé is kikacsintani: a Cesena – a jól játszó Ploner Szandrával a fedélzeten – idegenben nyert 1–0-ra az Apulia Trani ellen. A fekete-fehérek jelenleg negyedikek a tabellán.
Németországban a TSG 1899 Hoffenheim – Kocsán Petra segítségével – 2–0-ra nyert a Meppen ellen. A Werder Bremen – igazából a papírformát igazolva – 3–1-re kikapott az Eintracht Frankfurt vendégeként. Ezen a mérkőzésen számunkra talán az eredménynél is sokkal fontosabb, hogy Németh Hanna végigjátszotta a találkozót, három mérkőzés után kijelenthető, hogy a bajnokság elején stabil helyet harcolt ki magának a csapatban. Nem tudott pontot szerezni a fordulóban a Bayer 04 Leverkusen – Turányi Lilláék a címvédő VfL Wolfsburg ellen szaladtak bele a késbe (6–1). Lili „természetesen” végigjátszotta a mérkőzést – a jelenlegi Bayernek a „Farkasok” egyszerűen túl nagy falatnak számítanak.
Svájcban a Grasshoppers – egyebek között a második félidőre pályára lépett Aurelie Csillag duplájával – 5–0-ra nyert a Rapperswil ellen. A magyarok közül ezúttal Buzás Kata játszotta végig a 90 percet, Pápai Emőke beállt ugyan a szünet után, de negyedórával később le kellett cserélni. A „Szöcskék” az 5. forduló után másodikak, három pontos hátrányban a listavezető Servette mögött.
Ausztriában a hétfői Női Bajnokok Ligája sorsolást váró SKN Sankt Pölten Linzben, az Union Kleinmünchen ellen nyert 5–1-re. Zágor Bernadett a találkozó utolsó harmadában játszott, jól.
Női U17-es válogatottunk 4-1-es vereséget szenvedett Belgiumtól a Tubize-ben rendezett felkészülési mérkőzésen.
Az észak-macedónok és a bolgárok legyőzése után a női U15-ös válogatottunk a házigazda Szlovénia ellen is nyert (3-1), ezzel veretlenül végzett az élen az UEFA Development tornán.
A Simple Női Kupa 4. fordulóját rendezik a héten, a tét a legjobb nyolc közé jutás. Négy párban élvonalbeli csapatok találkoznak, a Simple Női Liga további négy csapata NB II-es csapattal találkozik, illetve találkozott.
Női U17-es válogatottunk 4-1-es vereséget szenvedett Belgiumtól a Tubize-ben rendezett felkészülési mérkőzésen.
Az észak-macedónok és a bolgárok legyőzése után a női U15-ös válogatottunk a házigazda Szlovénia ellen is nyert (3-1), ezzel veretlenül végzett az élen az UEFA Development tornán.
Az MTK Budapest és a Puskás Akadémia öt góllal, az FTC-Telekom és a Szeged négy góllal nyert a Simple Női Liga 6. fordulójában. Siklér Kinga négy, Nagy Vanessza és Milica Popovics három-három találattal ajándékozta meg csapatát.