Általános
Pusztai Sára és Nagy Virág belga bajnok
2026. május. 19., 10:19
Pusztai Sára és Nagy Virág belga bajnok
A két magyar válogatottat is foglalkoztató OH Leuven veretlen tavaszi szezont produkálva végzett a belga bajnokság élén, amellyel kivívta a Bajnokok Ligája-részvételt. Csiszár Henrietta utolsó mérkőzését játszotta a bajnoki második Internél.

A belga Szuperliga felsőházában Pusztai Sára és Nagy Virág együttesére ugyan még vár egy meccs a Liège ellen, de már biztosan bajnok, ezzel pedig kiharcolta a BL-részvételt is. A belga címvédő ezúttal 2–0-ra verte idegenben a Club Brugge gárdáját. Értékes siker volt: az OH Leuven a legutóbbi bajnoki vereségét 2025 novemberben éppen a Club Brugge ellen szenvedte el.

Az Internazionale bajnoki ezüstérmesként zárt az olasz női Serie A-ban. A 22., utolsó fordulóban a csapat 3–0-ra kikapott a Comótól, a csapattól búcsúzó Csiszár Henrietta a második félidőre állt be. A bajnok AS Roma 2–0-ra verte a Genoát, Csiki Anna 69 percet játszott, az első gólpasszt ő adta. A bordó-sárgákra vár még egy nagy mérkőzés az idényben: május 24-én játsszák a kupadöntőt a Juventus ellen.

Csiszár Henrietta 5 év után 121 mérkőzéssel búcsúzik

Németországban a hatodikként záró Werder Bremen 3–1-re verte idegenben a Bayer Leverkusent. Németh Hanna végig pályán volt.

Vereséggel fejezte be az idényt az 1. FC Nürnberg, 3–1-re kikapott a tabella ezüstérmesétől, Wolfsburgban. Fördős Beatrix 81 percet játszott, Pápai Emőke a 60. percben állt be. A Nürnberg a 11. helyen végzett.

Svájcban a Szuperliga-playoff elődöntőjéből 6–0-ás összesítéssel jutott tovább a genfi Servette. Vincze Borbála 76 percet játszott az ellenfélnél, az FC Zürichben. A Grasshoppers 3–1-re verte az Aaraut és 5–1-es összesítéssel nyerte a helyosztót. Pulins Brigitta a 73. percben állt be.

Női NB I Aranyérmes pozícióban az FTC, kiesett a Budaörs és a Szekszárd

Az FTC-Telekom végzett a Simple Női Liga alapszakaszának élén, a Viktória FC – első tavaszi győzelmével – kiharcolta a bennmaradást Diósgyőrben. A Budaörs mellett a Szekszárd búcsúzott az élvonaltól.

Női NB I A Viktória és a Szekszárd a bennmaradásért küzd a zárófordulóban

Egy mérkőzést pénteken, ötöt szombaton rendeznek a Simple Női Liga utolsó fordulójában. A kiesésről döntő két mérkőzés azonos időpontban kezdődik Újpesten, illetve Diósgyőrben. A Pancho Arénában rendezendő rangadó a ligaszakasz elsőségéről dönt.

Hírajánló

Pusztai Sára és Nagy Virág belga bajnok

A két magyar válogatottat is foglalkoztató OH Leuven veretlen tavaszi szezont produkálva végzett a belga bajnokság élén, amellyel kivívta a Bajnokok Ligája-részvételt. Csiszár Henrietta utolsó mérkőzését játszotta a bajnoki második Internél.

2026. május. 19., 10:19
Aranyérmes pozícióban az FTC, kiesett a Budaörs és a Szekszárd

Az FTC-Telekom végzett a Simple Női Liga alapszakaszának élén, a Viktória FC – első tavaszi győzelmével – kiharcolta a bennmaradást Diósgyőrben. A Budaörs mellett a Szekszárd búcsúzott az élvonaltól.

2026. május. 18., 14:31
A Viktória és a Szekszárd a bennmaradásért küzd a zárófordulóban

Egy mérkőzést pénteken, ötöt szombaton rendeznek a Simple Női Liga utolsó fordulójában. A kiesésről döntő két mérkőzés azonos időpontban kezdődik Újpesten, illetve Diósgyőrben. A Pancho Arénában rendezendő rangadó a ligaszakasz elsőségéről dönt.

2026. május. 14., 13:14
Csiki Anna csapata olasz bajnok, Csiszár Henriettáék ezüstérmesek

Bajnoki címet ünnepelhetett Olaszországban Csiki Anna csapata, az AS Roma, miközben több magyar válogatott labdarúgó is fontos szerepet vállalt klubja hétvégi sikerében Európa-szerte. Nagy Fanni gólpasszt adott Ausztriában, Németh Hannáék kiütéses győzelmet arattak Németországban, Svájcban pedig Pulins Brigitta csapata nyert idegenben.

2026. május. 11., 17:53

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom