Nemzetközi
Rutinos Bajnokok Ligája-szereplő vár péntek este a Ferencvárosra
2021. augusztus. 19., 11:54
Rutinos Bajnokok Ligája-szereplő vár péntek este a Ferencvárosra
Nikolin Leka csapata megerősített kerettel készül a Ferencváros ellen
Fotó: www.shkodrasport.com
Szerdán, késő este befejeződtek a Női Bajnokok Ligája selejtezőjében az első forduló küzdelmei. Nagy örömünkre minden magyar érdekelt sikerrel vette az akadályt, az FTC-Telekom mellett Kocsán Petra és Zágor Bernadett csapata is továbbjutott. De a „java”, csak most következik…

A magyar bajnok FTC-Telekom augusztus 20-án, nemzeti ünnepünkön, az albán KFF Vllaznia ellen lép majd pályára. A 20 órakor kezdődő mérkőzés helyszíne a sosnowieci Népstadion, ahol Dörnyei Balázs csapata lengyel ellenfelével is játszott.

A Fradi második fordulós ellenfele alkalmasint kevésbé ismert a magyar szurkolók számára, mint amilyen a lengyel bajnok volt. Bár, van egy érdekes párhuzam a lengyel és az albán bajnok között: tavasszal mind a kettőben volt még olyan futballista, aki a Simple Női Ligában futballozott. A lengyeleknél a bolgár Liljana Kosztova (nyáron hazatért az NSZA Szofiába, játszott is szerdán a BL selejtezőjében), az albán csapatban pedig az amerikai kapus, Kelly Lynn O’Brien, aki a pandémia miatti csonka szezonban egy meccsen lépett pályára a magyar élvonalban, a DVTK-ban. (O’Brien nyáron az izlandi másodosztályba, a Grindavikhoz igazolt.)

A KFF Vllaznia az Ólom-mecsetről híressé vált albán város, Shkodra csapata. A klub esetében a Fradival is érdemes párhuzamot vonni, mert a piros-kékek férficsapata is játszott már idén nyáron nemzetközi kupameccset, az Európa Konferencia Ligában a ciprusi AEL Limasszol elleni párbajban esett ki. A KFF Vllaznia a 2010-11-es szezon albán bajnoka, a női BL-ben első albán csapatként induló KF Ada Velipojë bázisán, annak jogutódaként alakult meg 2013-ban. A biztos háttér szép sikereket szült, a Vllaznia (a név azt jelenti: Erdők) azóta – egyetlen kivétellen – mindig indulhatott a Női Bajnokok Ligájában. A jogelőd KF Ada szereplését is beleszámítva, az idei a tizedik szezonjuk az UEFA női kupájában, és – miután a nemzetközi szövetség hangsúlyosabban veszi számításba az adott csapatot, mint az országot a koefficiens számításánál – ez magyarázhatja, hogy az albán lányok a kiemeltek közé kerültek, míg például a vélhetően erősebb csapatot alkotó, illetve biztosan erősebb bajnokságból érkezett Czarni Sosnowiec nem.

A három csapat közül az FTC-Telekom összesített (a csapat és az ország pontszámát is tartalmazó) koefficiense 5.900, a KKS Czarni Sosnowiecé 3.700, a KFF Vllazniáé 10.800, de a szövetségi koefficiens például a lengyelek esetében a legnagyobb.

Ezzel együtt, nagy hiba lenne lebecsülni, fél kézzel legyintve elintézni a Vllazniát, amely a legutóbbi két kiírásban meccseket tudott nyerni a BL-ben.

Az albánok a 2019-20-as kiírásban – a sorsolásnál a szerencsével sem hadilábon állva – az ír Wexford Youth és a máltai Birkirkara elleni győzelmekkel, illetve az előzetesen többre taksált litván Gintra elleni döntetlennel továbbjutottak a főtáblára, ahol a dán Fortuna Hjörring ellen buktak el, két szűk vereséggel. A tavalyi „hibrid kiírásban” tizenegyesekkel legyűrték a török bajnok AGL Sporkülübüt, de a fehérorosz ZsFK Minszk már túl erős volt (0–2), nem sikerült újra a főtáblára kerülni.

A KFF Vllaznia keretében a legutóbbi években mindig találtunk amerikai játékosokat (mint a már említett, Diósgyőrből érkezett Kelly O’Brien), most is találkozhatunk majd az amerikai-spanyol kapussal a spanyol Huelvából igazolt Anna Rosa James Buhigas-szel, Julia Ann Sattlerrel, a korábban Izlandon játszó támadóval, Melissa Alison Garciával, illetve a kanadai, korábban Izraelben játszó Brooklyn Tidderrel. Mellettük van néhány koszovói is a keretben (Gresha Berisha, Lumbardha Mishini, Rrezona Ramadani), de ők albán nemzetiségűek, nem számítanak klasszikus légiósnak, mint ahogy a Ferencvárosban Nagy Viktória sem az. Miután az albán válogatott gyakorlatilag a KFF Vllazniára épül, a legutóbbi, az áprilisi mérkőzésekre a klub tíz játékosa kapott meghívót Vioresin Sinanitól, érdemes egy pillantást vetni ezekre a meccsekre is, hátha még jobban tudjuk kalibrálni a piros-kékek erejét. A szkipetárok áprilisban gól nélküli döntetlent játszottak a bosnyákokkal, majd otthon, Elbasanban 2–1-re kaptak ki a törököktől. Alkalmasint azt sem felesleges említeni, hogy 2020 őszén, Európa-bajnoki selejtezőn, – egyaránt hazai pályán – a skótok 3–0-ra, a portugálok 2–1-re gyűrték le az albán válogatottat.


Visszakanyarodva a hét első felének bajnoki mérkőzéseihez, a TSG 1899 Hoffenheim az osztrák Nici Billa góljával, 1–0-lal jutott tovább az izlandi Valur Reykjavik ellen és esélyesebbként várhatja az AC Milan elleni második lépcsőfokot. (A találkozó pénteken este 8-kor lesz, a német csapat közösségi médiája streamet kínál.) Kocsán Petra kezdett, 70 percet játszott, csak a védekezést erősítendő cserélte őt le Gabor Gallai. Zágor Bernadett is a kezdőcsapatba került az SKN Sankt Pöltennél lényegesen szerényebb képességű Besiktas elleni mérkőzésen, de sajnos még az első félóra vége előtt le kellett cserélni. Az osztrák bajnok végül 7–0-ra nyert, de számára nem ez volt az igazi erőpróba, a Juventus elleni szombati találkozó lesz az.

Huszonegy párban léptek pályára csapatok a Női Bajnokok Ligája első fordulójában. A mérkőzések többségén a papírformát igazoló eredmények születtek, de akadt, ha nem is sok, néhány meglepetés is. Elsősorban a tavaly a Groupama Arénában is látott Racing Union Luxembourg győzelme számít annak a bosnyák ŽFK Sarajevo ellen, de, ha nem is kimondott meglepetésként, érdemes azért külön is említeni néhány hasonló játékerejű csapat párharcát: Apollon Limasszol–Dinamo Minszk 2–0 (h.u.), Pomurje–Rigas FS 6–1 (!), PSV Eindhoven–Lokomotív Moszkva 3–1, Olimpia Cluj–Aland United 1–3, G. Bordeaux–Slovacko 2–1, CSZKA Moszkva–Swansea 4–1 (h.u.).

És persze FTC-Telekom–Czarni Sosnowiec 2–1.

Hírajánló

UEFA-torna: ezüstérmes a női U16-os válogatott

Női U16-os válogatottunk második helyezést ért el a horvátországi UEFA Development Tornán, ugyanis két győztes mérkőzés után 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdák elleni zárómérkőzésen.

2024. május. 07., 17:08
Mészáros Dorina győztes gólt szerzett

Mérkőzés nélkül szerzett három pontot a Bp. Honvéd a hétvégén. Nem csökkent a távolság a kispestiek és a tízgólos győzelmet arató újpestiek között.

2024. május. 06., 15:04
Újabb győzelemmel lépett a Simple Női Liga felé az NB II Nyugati csoportjában a PMFC

A listavezető pécsiek két háromgólos félidővel ütötték ki a Nagykanizsát.

2024. május. 06., 14:59
Kitett magáért a két kiesett csapat az utolsó előtti fordulóban

A Szekszárd majdnem meglepte a bajnoki döntős Ferencvárost, a már kiesett Budaörs idénybeli legfölényesebb bajnoki sikerét érte el az Astra legyőzésével a Simple Női Liga 21. utolsó előtti fordulójában.

2024. május. 06., 11:29

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS