Augusztus 13-án, azaz „péntek 13-án” rajtol a Simple Női Liga 2021-2022-es szezonja, de a kezdőnapot ezúttal senki sem tekinti baljós előjelnek. A szakértők többsége egyetért abban, hogy erős bajnokság, talán minden idők legkiegyensúlyozottabb bajnoksága várható. Érdemes erre, mint egy folyamat eredményére tekinteni – erről is beszélgettünk Török Gáborral, az MLSZ elnökségi tagjával, a szövetség Női Bizottsága elnökével.

– Kiindulásként, térjünk vissza a „kályhához”, a 77 ponthoz, a női labdarúgás 2013-ban elfogadott fejlesztési programjához. Abban volt egy fontos választás, amely a klubok, a bajnokság megerősítését célozta. A legutóbbi nyolc év mennyiben váltotta be az előzetes reményeket?

+ Nem nagyon találkoztam olyan véleménnyel, amely tagadta volna, hogy a magyar női labdarúgás az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül. Több területen ez a változás nagyon látványos: a csapatok és a játékosok száma nagyot nőtt, az utánpótlás megsokszorozódott, a támogatási összegek folyamatosan emelkedtek, a média megjelenések terén egyre erősödött a szakág. A magyar bajnokság ma kétségtelenül sokkal jobb körülmények között zajlik, mint tíz évvel ezelőtt. Amiben lehet vitatkozni, mert nem ennyire egzakt módon mérhető, az a színvonal. Bárhogy is van, erősebb csapatok és jobb játékosok azonban hosszabb távon biztos, hogy színvonalasabb bajnoksághoz fognak vezetni. A most kezdődő például szerintem az utóbbi évek talán legizgalmasabb és remélhetőleg legjobb bajnoksága lehet.

– Nem nehéz párhuzamot látni abban, hogy az erős bajnokság reménye összekapcsolódik azzal, hogy az MLSZ jelentős, több mint négyszeresére emelte a Simple Női Liga csapatainak támogatását. Mi ezzel a szövetség legfontosabb célja? A klubok szervezetének, menedzsmentjének erősítése? A játékosok egzisztenciális biztonságának növelése? Esetleg, egészen más?

+ A támogatási összegek növekedése kapcsán én végig azon az állásponton voltam, hogy ezen a téren is fokozatosan, megfontoltan kell eljárni. A több pénztől még nem lesz jobb foci, ha közben mindenki ugyanazt és ugyanúgy csinálja, mint korábban. Most valóban lehetőségünk volt arra, hogy egy nagyobbat lépjünk, de talán az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően ez nem az „ugyanazt többért” gyakorlatát erősíti, hanem segít abban, hogy a csapatok és a játékosok professzionálisabb körülmények között készülhessenek, hogy az egyre erősebb fiatal játékosok pályán maradhassanak, hogy a klubok költhessenek olyasmikre is, ami a férfi fociban a harmadosztályban is alap, de a nőknél eddig alig-alig volt rá lehetőség. 

– Igazán nem közhelyeket szeretnék puffogtatni, de hadd citáljam azt a mondatot, hogy „erős hátország nélkül, nincsen erős elit”. Nem is elsősorban a már működő, de tartalmát tekintve még mindig alakuló akadémiai rendszerre gondolok, sokkal inkább a másodosztályra, illetve – ha van ilyen – az alacsonyabb osztályokra. Van az MLSZ-nek, a Női Bizottságnak terve a „hátország” megerősítésére? 

+ A szövetségben Kiss László szakágvezető dolgozik azon, hogy az első osztály alatti csapatok világában értelmes és működőképes rendszert alakítson ki. Ha tehát az a kérdés, hogy vannak-e tervek, akkor azt tudom mondani, hogy igen. Ha azt kérdezi, hogy létezik-e az a probléma, hogy hatalmas a szakadék az élvonal és a többi egyesület között, akkor viszont sajnos egyelőre arra is határozottan igennel kell felelnem. 

– Tágítva a horizontot: hol tart ma a magyar női labdarúgás? Akár az origónak tekinthető 2013-as állapotokhoz, akár a fejlesztési programokban megfogalmazott célokhoz képest. Mi az, amit a magyar női futball vezetőjeként sikernek tekint ma, 2021-ben, és mit tartana annak, mondjuk – hogy ne ugorjunk túl nagyot – 2024-ben?

+ 2013 óta folyamatosan mondogattam, hogy a fejlesztés első éveiben ne pontokban, gólokban és helyezésekben várjuk az eredményeket, hanem egyre több fiatal lányban, aki a focit választja és egyre több csapatban, ahol lehet a lányoknak focizni. Tömegesítés és népszerűsítés, ezek voltak a fejlesztési terv első időszakának legfontosabb területei. Ezen alapok nélkül minden egyes esetleges siker csak rendszerhiba lett volna. Most viszont már kezd kirajzolódni az új rendszer és okkal bizakodhatunk abban, hogy a következő években pontokban, gólokban és helyezésekben is látszódni fog a fejlesztés sikere. 2024-ig azt várom tehát, hogy a magyar női futball produkál olyan eredményeket, amelyekre a korábbi években nem volt példa. Korosztályos Európa-bajnokságokon, felnőtt válogatott mérkőzéseken vagy éppen BL-csatákban várhatunk ilyen meglepetéseket – amelyek valójában csak annak lesznek meglepetések, aki nem figyelte, milyen munka zajlott az elmúlt években a magyar női labdarúgásban. 

– A legutóbbi években, amikor a női labdarúgásról beszélgettünk, gyakran előkerült az „üvegplafon” kifejezés, annak szimbólumaként, hogy a szakág képes legyen, vagy képes lehet kitörni a belterjességből. Milyen ma ez az üvegplafon? Látszanak rajta repedések?

+ Mi látjuk ezeket a repedéseket, de úgy tapasztalom, hogy kicsit távolabbról nézve még nem nagyon kivehetők. A magyar női labdarúgás az elmúlt években már sok futballszerető számára vált ismertté, de azt sajnos nem lehet állítani, hogy ahhoz hasonló legitimitással rendelkezne, mint mondjuk a magyar női vízilabda. De éppen ez a példa mutatja, hogy nem lehetetlen ezen a helyzeten változtatni. Biztos vagyok abban, hogy egy sikeres női labdarúgó-válogatott nem csak karcolná, de szét is repesztené az üvegplafont.