Nemzetközi
Újabb magyar gólok Amerikában: ezúttal Árvay Hanna duplázott
2022. szeptember. 28., 10:12
Újabb magyar gólok Amerikában: ezúttal Árvay Hanna duplázott
Árvay Hanna máris letette a névjegyét a "Kalaposok" között
Fotó: Statson Hatters
Árvay Hanna két gólt is szerzett, Róth Rebeka fontos győzelemben vállalt oroszlánrészt az NCAA első osztályának legutóbbi mérkőzésein.

Fordulatos mérkőzésen Árvay Hanna duplájával nyert a Stetson Hatters a Jacksonville Dolphins ellen, még csütörtökön. A hazai pályán játszó “Kalaposok” szerezték meg a vezetést, de a vendégek egyenlíteni, majd fordítani tudtak (1–2), mielőtt Hannék egalizálás után ismét vezetést szereztek. A Delfinek erejéből egy újabb egyenlítésre még futotta, de a lefújás előtt egy perccel érkező negyedik hazai gólra már nem volt válaszuk – így alakult ki a gólgazdag találkozó 4-3-as végeredménye. A következő, vasárnapi mérkőzésen már nem tudott pontot szerezni az ASUN konferenciában szereplő gárda: vendéglátóként 1–3-as vereséget szenvedtek a North Florida csapatától.

Hanna mindkét alkalommal a kezdőcsapat tagja volt és 81, illetve 51 percet töltött a pályán. A csütörtöki, győztes meccsen mindkét próbálkozása az ellenfél hálójában kötött ki.


A válogatottba újoncként meghívót kapott Farkas Lily az NCAA egyik igazi topligájában, a Big10-ben szerepel a University of Michigan színeiben. A Wolverines becenévre hallgató csapat eddig felemás szezont fut: öt győzelem mellett négy vereség és egy döntetlen a mérleg. Saját bajnokságukban, a már említett Big10 ligában, előbb hazai pályán csütörtökön 0–0-s döntetlent játszottak az Ohio State ellen, majd szintén vendéglátóként 0–1 arányban maradtak alul a University of Nebraskaval szemben.

Lily idén már három gólnál jár, még a Big10-en kívüli ellenfelek kapuját vette be. A legutóbbi hétvége játéknapjain kezdőként lépett pályára és 72, illetve 73 percnyi lehetőséget kapott. Az Ohio State elleni döntetlen alkalmával két kísérlete volt, de sajnos ezek egyike sem talált kaput.


Két győzelemmel zárta a múlt heti játéknapokat az UAB Blazers (University of Alabama at Birmingham) a C-USA konferenciában. Kiss Stella csapata előbb a Florida International University gárdáját verte idegenben 1–0-ra, majd vasárnap ugyanilyen arányú győzelmet aratott házigazdaként a Florida Atlantic ellen.

Stellára továbbra is csereként számít az edzője: 55, illetve 15 percnyi játéklehetőséget kapott ezen a hétvégén.


Értékes skalpot gyűjtött be szombaton, az Ivy League nyitányán a Yale Bulldogs. Soraiban az ebben a szezonban már kihagyhatatlan Róth Rebekával, a tavaly az országos rájátszás főtáblájára jutó Princeton Tigerst győzték le 1–0 arányban. A Bulldogok kezdték jobban mérkőzést és már az 5. percben megszerezték a vezetést. A vendég Tigrisek – bár összességében többször próbálkoztak – egyetlen komoly helyzetüket nem tudták gólra váltani, így a Yale előnye a lefújásig megmaradt.

Rebeka ezúttal is végig a pályán volt és egy, a kaput éppen csak elkerülő fejes mellett 12 labdaszerzéssel és 71%-ban megnyert párharcaival oroszlánrészt vállalt a fontos győzelemből. 


Stefán Bernadett csapata, a SouthernMiss (The University of Southern Mississippi) a múlt heti győzelem után egy vereséggel és egy döntetlennel folytatta szereplését a Sun Belt ligában. A csütörtöki játéknapon a University of Louisiana Monroe együttesétől szenvedtek 4–1 arányú vereséget idegen. A vasárnapi mérkőzés már egy fokkal jobban sikerült: hazai pályán gól nélküli döntetlent értek el a James Madison University ellen.

Bernadett mindkét összecsapás alkalmával a kezdőcsapatban kapott helyett és 86, illetve 76 percet töltött a pályán.


Ismét vereséget szenvedett Zágonyi Barbarával a soraiban csapata, a Brooklyn Terriers (St. Francis College) saját bajnokságában, az NEC konferenciában. A Terrierek ezúttal is idegenben játszottak és a Fairleigh Dickinson University vendégeként szenvedtek 4-1-es vereséget.

Barbi, bár a kezdő tizenegy tagja volt, csak 35 percnyi lehetőséget kapott a mérkőzésen.

Hírajánló

UEFA-torna: ezüstérmes a női U16-os válogatott

Női U16-os válogatottunk második helyezést ért el a horvátországi UEFA Development Tornán, ugyanis két győztes mérkőzés után 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdák elleni zárómérkőzésen.

2024. május. 07., 17:08
Mészáros Dorina győztes gólt szerzett

Mérkőzés nélkül szerzett három pontot a Bp. Honvéd a hétvégén. Nem csökkent a távolság a kispestiek és a tízgólos győzelmet arató újpestiek között.

2024. május. 06., 15:04
Újabb győzelemmel lépett a Simple Női Liga felé az NB II Nyugati csoportjában a PMFC

A listavezető pécsiek két háromgólos félidővel ütötték ki a Nagykanizsát.

2024. május. 06., 14:59
Kitett magáért a két kiesett csapat az utolsó előtti fordulóban

A Szekszárd majdnem meglepte a bajnoki döntős Ferencvárost, a már kiesett Budaörs idénybeli legfölényesebb bajnoki sikerét érte el az Astra legyőzésével a Simple Női Liga 21. utolsó előtti fordulójában.

2024. május. 06., 11:29

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS