Két forduló van még a meglehetősen kevés, mindössze 18 fordulós osztrák Planet Pure Frauen Bundesligából, ezt a csapatok majd május utolsó két hétvégéjén fogják lejátszani. A mögöttünk hagyott hétvégén nem rendeztek fordulót, a bajnok SKN Sankt Pölten nem is lépett pályára. Így sem maradunk azonban hír nélkül, a legfrissebb, fontos információ, hogy a 31 esztendős Zágor Bernadett – a klub kulcsjátékosaihoz hasonlóan – meghosszabbította szerződését. Az SKN Sankt Pölten a bajnokság mellett az új rendszerű Női Bajnokok Ligájára is készül, ahol a korábbi évektől eltérően, selejtezőt kell majd játszania a bajnoki ágon. (Ausztria a 19. a bajnoki rangsorban.)
Játszottak azért a hétvégén az osztrák női Bundesligában bajnokikat, elmaradt meccseket pótoltak, és ebben érintett volt az SC Südburgenland is. A felsőőri csapat 3–0-ra nyert az Altenmarkt ellen, és ezzel életben tartotta a reményt, hogy bent tud maradni az élvonalban. Két csapat esik ki a női Bundesligából, két fordulóval a zárás előtt a 7. Wacker Innsbrucknak 13, a 8. SV Hornnak 11, a 9. Altenmarktnak és a sereghajtó Südburgenlandnak 10-10 pontja van. A vasárnapi győztes csapatban a keret mindkét magyarja, Tálosi Szabina és Fábián Dóra is játszott.
Svájcban a nyolccsapatos felsőház középmezőnyébe tartozó Grasshoppers a St. Gallen ellen játszott 1–1-es döntetlent. Krisztin Sára végigküzdötte a találkozót, a liga másik magyarja, az FC Basel kötelékébe tartozó Csigi Eszter viszont továbbra is sérült. Csapata nyert 5–2-re a Luzern ellen, de ahhoz, hogy a hátralevő három fordulóban, a bronzéremért folyó küzdelemben ledolgozza négypontot hátrányát, talán még a hibátlan teljesítmény sem elég.
Svédországban Csiki Anna csapata, a BK Häcken a múlt héten megnyerte a svéd Női-kupát. A sárga-feketék soros bajnokija, hétfőre csúszott, a bajnokcsapat Stockholmban, a Djurgardens vendégeként lép pályára.
Portugália se maradjon ki a sorból. Magyarics Zoé nem játszott a Famalicao ellen 3 – 3-as döntetlent játszó Clube de Albergariában. Pályán volt viszont Zoé csapatában a Diósgyőrből ismert, görög Danai Kaldaridu, sőt a piros mezesek között 22-es számmal játszó középpályás szerzett is tizenegyesből egy gólt. A hangulat illusztrálása kedvéért, mutatunk egy videót Magyarics Zoé "hazai pályájáról".
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.