Nemzetközi
A lengyel bajnok ellen kezd az FTC-Telekom a Női Bajnokok Ligájában
2021. július. 02., 14:33
A lengyel bajnok ellen kezd az FTC-Telekom a Női Bajnokok Ligájában
Az UEFA elkészítette a Női Bajnokok Ligája 2021-2022-es kiírása selejtezőinek sorsolását. Az FTC-Telekom a „Bajnoki ág” egyetlen háromcsapatos csoportjába került: a lengyel bajnok Czarni Sosnowiec ellen játszik majd a kvartett „elődöntőjében”, továbbjutása esetén pedig az albán FKK Vllaznia ellen kerülhet be a 2. fordulóba.

Az új rendszerű Női Bajnokok Ligája első fordulójában az összesorsolt négy (az FTC-Telekom esetében három) csapat egy helyszínen, mini-tornán választja ki a továbbjutót. A számunkra legérdekesebb, 11. csoportban az első játéknapon a Vllaznia erőnyerő lesz, az FTC-Telekom pedig a lengyel csapattal harcol a „túlélésért”. A párharc győztese játszik majd az albánokkal, a továbbjutásért.

A mini-torna két fordulójára augusztus 18-án és 21-én kerül sor, később kijelölendő helyszínen.


A Kolejowy Klub Sportowy Czarni Sosnowiec (azaz, a Czarni Sosnowiec-i Vasutas Sport Klub) női szakága 1974 óta működik. A fehér-piros-kék gárda Lengyelország legeredményesebb női klubjának számít, de friss sikere tulajdonképpen olyan, mintha a László Kórház SC nyerte volna a legutóbbi magyar bajnokságot.

A „Vasutas” 2002 óta nem számított már a legjobbak közé, a Női Ekstraliga legjobbja a Medyk Konin és a Górnik Łęczna volt, de Sebastian Stemplewski csapata idén – a kupát és a bajnokságot is megnyerve – „átvette a hatalmat”.

A KKS Czarni Sosnowiec keretét többségében lengyel játékosok alkotják, kiegészülve néhány szlovák válogatottal, akik közül számunkra elsősorban Andrea Horváthová és Patricia Fischerová ismert. A lengyel csapattagok közül talán az 50. válogatottságához közelítő Martyna Wiankowska a legjobb futballista.


A teljes sorsolás ide kattintva olvasható.

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom