Nemzetközi
A tanulás és a futball jól megfér egymás mellett, akár magas szinten teljesítve is
2023. január. 09., 09:43
A tanulás és a futball jól megfér egymás mellett, akár magas szinten teljesítve is
A hazai és a nemzetközi női labdarúgás magyar vonatkozásaival foglalkozó oldalunk rendszeres olvasói megismerhették az Egyesült Államok egyetemi bajnoksága, elsősorban az ebben a topkategóriát jelentő NCAA rendszerét. Láthatták, hogy – különösen európai szemmel – roppant rövid, mindössze négyhónapos a bajnoki szezon. A karácsonyi ünnepeket, az ó- és az új év fordulóját itthon töltő, a Yale Bulldogsban futballozó – nem mellékesen a New Haven-i Yale-en tanuló – Róth Rebekát arról faggattuk, nem „unatkoznak-e” az év többi hónapjában.

– Az MLSZ honlapját figyelemmel kísérők az intenzív őszi hónapokban sokat megtudhattak az NCAA-ről, arról, hogy ti magyar lányok hogyan, milyen rendszerben futballoztok. Ennek ellenére, kérlek, hogy tágítsuk a horizontot és beszéljünk kicsit az év többi részéről, mi történik olyankor a Bulldogokkal?

+ A tavaszi szezonban, azaz január közepétől április végéig, az erőnlét növelésén, a taktikai elemek gyakorlásán, és összességében a következő bajnoki szezonra való felkészülésen van a hangsúly. Már most a téli szünetre is olyan edzésprogramot kaptunk, amiben heti 4 edzőtermi edzés szerepel. Úgy érzem, hogy kint több időt szánnak az erő, a gyorsaság fejlesztésére és az izomtömeg növelésére. Emellett tavasszal nagyobb hangsúly kerül a taktikai elemek gyakorlására is, amire közvetlenül az őszi szezon előtt kevesebb lehetőség van. Április folyamán mindenki játszik pár mérkőzést a bajnokságon kívül, ahol jól fel lehet mérni a fejlődést az előző szezon óta. Mivel nagy létszámú keretek vannak mindenhol (átlagosan 28 játékos), így edzésen is gyakran lehet 11 a 11 ellen játszani. Nyárra aztán mindenki megint egy komoly otthoni edzésprogramot kap, hogy ne vesszen kárba az a sok edzés és erősítés, amit több mint három hónapon át csinálunk. A nyár folyamán sokan amatőr klubokban játszanak, erre egy jól kialakult rendszer van az USA-ban, de a külföldieket is ösztönzik, hogy minél többet eddzenek és játsszanak minél jobb csapatokban a nyáron.

– Készítettél egy remek vlogot korábban a Yale-ről, de azért alkalmasint nem felesleges felidézni, mennyit edz egy NCAA-csapat, hogyan illeszkedik a tanrendetekbe a sport. Cáfoljunk, (vagy éppen erősítsünk meg) az amerikai egyetemi sportolókkal kapcsolatos sztereotípiákat.

+ Ősszel a bajnoki szezon alatt rengeteg időt vesz el a labdarúgás, ilyenkor heti egy szabadnapunk van, heti egy vagy két meccs, a többi napon egy vagy két edzés. A Yale-en mindenki maga állítja össze az órarendjét, és sokszor kell az edzések időpontjához igazodni. Az egyetemen nem kivételeznek a sportolókkal, nekünk is ugyanazokat a beadandókat és vizsgákat kell teljesítenünk, mint bármelyik másik diáknak. A csapatunk nagyon heterogén abból a szempontból, hogy mit tanulunk: én például adattudomány szakon vagyok, de van csapattársam aki mérnök lesz, valaki politológusnak tanul, más meg molekuláris biológiából fog diplomát szerezni. Nem jellemző ránk, hogy a legkönnyebb szakot választanánk, vagy hogy ne lenne fontos a tanulás. Ez a sokszínűség egyébként a legtöbb egyetemi csapatra jellemző. Úgy érzem, hogy a tanulás és a futball teljesen megfér egymás mellett, akár magas szinten teljesítve mindkét területen. Mindkét fél tud a másikról, és elfogadja, hogy egyaránt nagyon fontosak az egyetemi évek alatt. 

– Hogyan illeszkedik az egyetemi női futball, az NCAA, az Államok női labdarúgásának rendszerébe? Bemelegítésként nézzük azt, hogy például az NCAA-ben topcsapatnak számító North Carolina milyen messze van mondjuk az NWSL-ben iparkodó North Carolina Courage-től?

+ Az amerikai egyetemi futball rendszere nagyon sajátos, nehezen hasonlítható közvetlenül bármilyen más bajnoksághoz. Az NCAA Divízió 1 az NWSL alatti szintet jelenti, az utóbbi utánpótlásának számít. Az egyetemi bajnokság ugyan amatőr, de az infrastruktúra szinte mindenhol profibb, mint például a Simple Női Liga csapatainál, de még a magyarnál erősebb bajnokságok létesítményeinél is. A topcsapatok tele vannak amerikai utánpótlás válogatottakkal, és sok európai, már felnőtt válogatottban is bemutatkozott játékost is megtalálunk a keretekben. Az NWSL csapataiba nagyrészt nem a saját utánpótlásukból (ami sokáig nem is nagyon létezett) hozzák fel a fiatalokat, hanem az egyetemi bajnokságból draftolják őket, azaz hagyományosan az NWSL legjobb játékosai is megfordultak egykor az NCAA-ban (gondoljunk csak Alex Morganre), de nem lesz mindenkiből profi labdarúgó. És ha már a North Carolina-t említetted: érdekesség, hogy az elmúlt öt évben 11 North Carolina játékost draftoltak, de több angol utánpótlás válogatott játékos is megfordult már a North Carolinaban, akik az egyetemi évek után visszaigazoltak a Women’s Super League-be. Ilyen például Alessia Russo, aki jelenleg a Manchester United játékosa.

– Rengeteg lány futballozik az egyetemi bajnokságokban. Mi történik velük azután, hogy befejezik a tanulmányaikat, el kell hagyniuk az NCAA-t, vagy épp a NAIA-t. Mindenki nyilván nem kerülhet az NWSL-be – mi jellemzőbb: hogy abbahagyják a futballt, vagy felszippantják őket a kisebb ligák?

+ Az USA-ban az élsport rendszere egy különösen kompetitív, erősen szűkülő tölcsér, ahol mindig csak nagyon kevesen jutnak egy szinttel tovább. A középiskolában futballozó sok százezer lányból csak néhány ezer jut be az NCAA első osztályába. Az egyetem után sokan abbahagyják, vagy csak hobbi szinten folytatják. Azt gondolom, hogy a legtöbb európai játékosnak azért még komoly tervei vannak a labdarúgással, és számos amerikai is szeretné külföldön (leginkább Európában) kipróbálni magát. Az NCAA topcsapatokban is vannak játékosok, akik pár profi év után abbahagyják, ugyanakkor a kevésbé erős ligákban is vannak, akik később hosszú profi karriert futnak be. Az NWSL-en kívül még több amatőr, illetve vegyes (amatőr és profi) bajnokság létezik az USA-ban, amelyek egyfajta átmenetet kívánnak biztosítani az egyetemi és a profi ligák között. Azonban szerintem jellemzőbb, hogy a legtöbben inkább abbahagyják a labdarúgást a négy egyetemi év után, minthogy alacsonyabban jegyzett ligákba igazoljanak.

– Az elmúlt néhány évben Magyarországon, a Simple Női Ligában is több mint csapatnyi amerikai lányt láttunk. Közös bennük, hogy otthon megfordultak az egyetemi versenyrendszerben, mint ahogy sajnos az is, hogy nem emelkedtek ki a mi bajnokságunkból. Szerinted kik azok – és most nem nevekre gondolok – akiknek vonzó cél lehet a magyar liga és valóban erősítésnek számítanának nálunk?

+ Bár sokan tervezik, hogy szeretnének Európában játszani, ilyenkor általában nem a számukra ismeretlen Magyarországra és a Simple Női Ligára gondolnak. Olyanok is akadnak, akik játéktudás alapján erősítést jelentenének, de mivel az NWSL-be vagy az erősebb európai ligákba nem férnek be, inkább a civil karriert választják. Eddig leginkább olyanok jöttek, akiknek nem igazán voltak hosszú távú céljaik a profi labdarúgással, inkább csak megtapasztalni szerették volna pár évig, milyen profi labdarúgóként Európában élni. Persze ellenpélda mindig akad, van pár, a magyar bajnokságban is megfordult játékos, akinek máshol, akár erősebb profi ligában találták meg a számításukat. Nehéz általánosságban megfogalmazni, hogy kik jelentenének erősítést. Azt mondanám, hogy aki rendszeresen, sokat játszik az NCAA Divízió 1-ben, egy jó ligában vagy egy erős csapatban, a szezon végén egyéni elismerést is kap (például a szezon álom csapatának tagja, a szezon legjobb elsőévese, az év játékosa valamilyen poszton stb.), ő már erősítést jelenthet, hiszen több jó edző és szakember is felfigyelt a játékára. Kaján Zsanett én Németh Hanna esete jól bizonyítja, hogy aki rendszeresen játszik elég erős bajnokságban vagy csapatban, az nem csak a magyar, de például az olasz vagy a német bajnokságban is megállja a helyét. Ráadásul elég jó játékosokat nem csak a top 5-10 csapatban lehet találni. Az én csapatomból legutóbb a covid előtt draftoltak az NWSL-be, illetve szintén az Ivy League-ből voltak, akik később BL főtáblára jutottak, de jelenlegi amerikai válogatott is van, aki korábban szintén a mi ligánkban játszott. 

Hírajánló

UEFA-torna: ezüstérmes a női U16-os válogatott

Női U16-os válogatottunk második helyezést ért el a horvátországi UEFA Development Tornán, ugyanis két győztes mérkőzés után 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdák elleni zárómérkőzésen.

2024. május. 07., 17:08
Mészáros Dorina győztes gólt szerzett

Mérkőzés nélkül szerzett három pontot a Bp. Honvéd a hétvégén. Nem csökkent a távolság a kispestiek és a tízgólos győzelmet arató újpestiek között.

2024. május. 06., 15:04
Újabb győzelemmel lépett a Simple Női Liga felé az NB II Nyugati csoportjában a PMFC

A listavezető pécsiek két háromgólos félidővel ütötték ki a Nagykanizsát.

2024. május. 06., 14:59
Kitett magáért a két kiesett csapat az utolsó előtti fordulóban

A Szekszárd majdnem meglepte a bajnoki döntős Ferencvárost, a már kiesett Budaörs idénybeli legfölényesebb bajnoki sikerét érte el az Astra legyőzésével a Simple Női Liga 21. utolsó előtti fordulójában.

2024. május. 06., 11:29

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS