Nemzetközi
Kezdődik a Női Bajnokok Ligája selejtezője!
2023. szeptember. 05., 15:28
Kezdődik a Női Bajnokok Ligája selejtezője!
Az FTC-Telekom, Vágó Fanny vezetésével, vasárnap óta készül Gyulafehérváron
Fotó: Fradimédia / FTC.hu
Szerdán reggel – magyar idő szerint délelőtt 10 órakor – az FTC-Telekom elindul azon az úton, amelyen a hazai női futball közelebb kerülhet az európai elithez. Az izraeli Kirjat Gat elleni mérkőzéssel megkezdődik a Női Bajnokok Ligája 2023–2024-es kiírásának selejtezője.

Az Európai Labdarúgó-szövetség ebben a bajnoki évben a korábbi évekhez hasonlóan bonyolítja le a női szakág egyetlen nemzetközi kupasorozatát. A magyar bajnokcsapat már a selejtező első fordulójában pályára lép az Erdély és Partium együttes területének szinte mértani középpontjában fekvő Gyulafehérváron.

A selejtező első körében az UEFA kvartettekbe sorsolta a csapatokat. A két erősebb (azaz az FTC-Telekom és a román bajnok Universitatea Olimpia Cluj) mellé sorsolt két „nem kiemeltet” (az izraeli Kirjat Gatot és a szlovák Spartak Myjavát). A szerdai „elődöntők” győztesei csanak majd össze szombaton az egyetlen továbbjutó helyért, míg a két vesztes is megmérkőzik, de már „csak” UEFA koefficiense javításáért.

Amennyiben az FTC-Telekomnak sikerül kiharcolnia a továbbjutást, a második fordulóban még egy párharcot (akkor már hagyományos, kétmérkőzéses kupacsatát) kell nyernie ahhoz, hogy mindannyiunk álmát beteljesítve a legjobb tizenhat közé, azaz a csoportkörbe jusson.

A felkészülési mérkőzések hajrája, valamint a Simple Női Ligában lejátszott két mérkőzés azt mutatja, hogy Vágó Fanny és stábja jó munkát végzett az elmúlt két hónapban, az FTC-Telekom felkészülten várja az izraeli bajnokcsapat elleni találkozót. Jól sikerült a korábban sem gyenge csapat megerősítése, a sajnálatosan súlyos sérülést szenvedett Bíró Barbara helyettesítésére igazolt szerb Milica Kostić kapus, a legutóbbi szezonban – akkor még a Haladás-Viktória csapatkapitányaként – a játékostársak által a bajnokság legjobb játékosává választott Gődér Brigitta, de akár a montenegrói Nađa Stanović egyaránt nemzetközi rutinnal is rendelkező ász lehet Vágó Fanny paklijában, de a nyáron érkezettek közül Diószegi Fanni, vagy a ghánai Vivian Adjei is fontos láncszem lehet a gépezetben.

Az FTC-Telekom szerda délelőtti ellenfeléről, az FK Kirjat Gatról kevés friss információ jutott el hozzánk, de az egyértelmű, hogy a legutóbbi három kiírás izraeli bajnokcsapata légiósokkal igyekezett megerősíteni a keretét. Közülük elsősorban a brazil "Danyelle" (Dani Helena) és az Adjeihez hasonlóan ghánai Princilla Adobea-tól várja ellenfelünk a gólokat.

A találkozó Magyarországon is élőben követhető lesz, az MLSZ TV stábja a Ferencváros YouTube-csatornáján keresztül streameli a mérkőzést.

A következő feladat: a Női Bajnokok Ligája

A következő feladat: a Női Bajnokok Ligája

Egy hét telt el azóta, hogy az FTC-Telekom megnyerte a Simple Női Liga 2022–2023-as szezonjának aranyérmét. Vágó Fanny csapata számára a következő lépést a Női Bajnokok Ligája jelenti – érdemes megnézni az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Tovább

 

 

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom