Nemzetközi
Kilenc európai válogatott már biztos vb-résztvevő
2022. szeptember. 07., 09:34
Kilenc európai válogatott már biztos vb-résztvevő
A magyar válogatott Spanyolországban játszotta utolsó mérkőzését a selejtező sorozatban
A keddi játéknappal befejeződtek a 2023-as, Ausztráliában és Új-Zélandon rendezendő női labdarúgó-világbajnokság selejtezői. A mi csoportunk, a B-csoport utolsó találkozóin Spanyolország 5–0-ra nyert Ukrajna ellen, Skócia pedig 6–0-ra győzött a Feröer-szigeteken, de ez a végső sorrenden már nem változtatott. Női labdarúgó-válogatottunk a kvintett negyedik helyén végzett.

Mondhatjuk, hogy a Margret Kratz által irányított csapatnak már a sorsoláskor sem volt szerencséje, mert volt olyan selejtezőcsoport, amelyben előrébb végezhetett volna, sőt az is megkockáztatható, hogy az E-csoportban – amely Oroszország kizárása miatt csonka maradt – a bosnyák gárda helyén akár pótselejtezősök is lehettek volna a mieink. De, inkább arra érdemes emlékezni, hogy tavaly október 22-én Skóciában az utolsó percben kapott góllal szenvedtünk a harmadik hely és a továbbjutási esélyek szempontjából sorsdöntő vereséget. Ugyanígy tekinthetünk az eredetileg áprilisra kiírt, de az orosz-ukrán háború miatt elhalasztott, Ukrajna elleni idegenbeli mérkőzésre, amellyel egy jó szériában levő, a koratavaszi mérkőzéseken jól, eredményesen játszó csapat lendülete tört meg. Fenyvesi Evelinék végül a szinte már tét nélküli, Spanyolország elleni, madridi találkozóval zárták a sorozatot – a 3–0-s vereségünk a csoportot maximális pontszámmal, 53-0-s (!) gólkülönbséggel záró spanyolok második „legrosszabb”, illetve „legrosszabb hazai” eredménye lett a világbajnoki selejtezők során.

A világbajnoki résztvevő, nem európai országok: Ausztrália, Új-Zéland, Japán, Dél-Korea, Kína, Fülöp-szigetek, Vietnam, Egyesült Államok, Kanada, Costa Rica, Jamaika, Zambia, Marokkó, Nigéria, Dél-Afrika, Brazília, Argentína, Kolumbia.

Az európai világbajnoki selejtezők zárásával kilenc válogatott, Svédország, Spanyolország, az Izlandot az utolsó mérkőzéssel megelőző Hollandia, Anglia, Dánia, Norvégia, Olaszország, Németország, Franciaország már a harminckét csapatos vb-mezőny résztvevője. A kilenc csoportmásodik a rájátszásban folytatja a versengést a vb-részvételért. Közülük a hat gyengébb (Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Portugália, Skócia és Wales) október elején három párban, egy mérkőzésen dönt a pótselejtező második körébe jutásról. Itt már várja a továbbjutókat a három legerősebb második helyezett (Izland, Írország és Svájc), hogy október közepén, megint csak egymérkőzéses párharcokban megtudjuk, mely három válogatott lett a pótselejtező legjobbja.

Közülük a (selejtező és a pótselejtező eredményei alapján számított) legjobb kettő csatlakozik a világbajnokság mezőnyéhez, a harmadik pedig interkontinentális-selejtezőt játszik – a nemzetközi női labdarúgás erőviszonyai alapján, szinte biztos továbbjutási eséllyel.

A női labdarúgó-világbajnokságot 2023 július 20-a és augusztus 20-a között rendezi Ausztrália és Új-Zéland.

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom