Nemzetközi
Sikeres évet zártak az Egyesült Államokban futballozó magyar lányok
2022. december. 30., 08:34
Sikeres évet zártak az Egyesült Államokban futballozó magyar lányok
Kiss Stella a végzős évében is jó teljesítményt nyújtott
Fotó: uabsports.com
Róth Rebeka bekerült az Ivy League szezon végi álomcsapatába, Árvay Hanna és Stefán Bernadett elsőévesként csapataik meghatározó játékosai lettek. Év végi visszatekintésünk következik az Egyesült Államok egyetemi bajnokságaira – az NCAA mellett a NAIA versenyrendszerére is, ahol Török Kittiék ismét megnyerték saját bajnokságukat.

December elején győztest hirdettek az Egyesült Államok egyetemi bajnokságaiban. A szezon során hétről hétre követtük a legrangosabbnak számító NCAA első osztályában futballozó magyar hölgyeket, de most az év végi összegzésben a második számú versenyrendszerben, a NAIA-ban játszókra is vetünk egy pillantást.

Az NCAA 64 csapatos, az európai BL-hez hasonlítható rájátszásának döntőjébe, a papírformának megfelelően, az első két helyen kiemelt csapat jutott be: a fináléban Lucy Bronze egykori egyeteme, a North Carolina, valamint több amerikai válogatott (például Mallory Pugh) alma matere, a UCLA néztek egymással farkasszemet. A közel tízezer néző előtt rendezett párharcot utóbbiak nyerték, drámai körülmények között. A 0-0-ás első félidőt követően, a második játékrész derekára a North Carolina kétgólos előnyre tett szert. Kaliforniai ellenfelük tíz perccel a rendes játékidő vége előtt tudott szépíteni, majd a mérkőzés hajrájában, 17 másodperccel a lefújás előtt egy szöglet után egyenlíteniük is sikerült. A hosszabbításban mindkét csapat igyekezett eldönteni a mérkőzést, meg is voltak ehhez a helyzeteik. Végül ezekből az UCLA-nek sikerült egyet gólra váltania a 117. percben, és erre már nem volt válasza az észak-karolinai gárdának. A College Cup trófea így idén Los Angelesbe került.

Bár ebben az évben nem szurkolhattunk magyar játékosért az NCAA előbb már említett rájátszásában, összességében sikeres évet tudhatunk magunk mögött. A végzősök (Kiss Stella, Farkas Lily és Zágonyi Barbara) szépen, jó teljesítménnyel búcsúztak az egyetemi sport éveitől. A másodéves Róth Rebeka nem csak saját csapatában, de a bajnokságában is meghatározó játékos lett. A két elsőéves (Árvay Hanna és Stefán Bernadett) pedig eredményesen teljesítette az új közeg állította legnagyobb kihívást: kiharcolták és hétről hétre mutatott jó játékkal meg is tartották helyüket a kezdőcsapatban.

Kiss Stella az UAB Blazers színeiben csapata mind a 18 mérkőzésen pályára lépett. Összesen közel 800 percnyit játszott, ezalatt két gólig és egy gólpasszig jutott. Stella a Blazers játékosaként négy szezon alatt 56 meccset játszott, amelyeken 12 gólt szerzett és 5 asszisztot is kiosztott.

A magyar származású, de az USA-ban élő Farkas Lily az egyik topligában, a Big10-ben szereplő Michigen gárdáját erősítette. Idén ők is 18 meccset játszottak és Lily mindegyiken pályára lépett, összesen közel 1300 percnyi játéklehetőséget kapva. Négy gól és öt gólpassz fűződik a nevéhez ebben a szezonban, ezzel a 2022-es lett a legtermékenyebb éve az NCAA-ben. Négyéves pályafutása alatt hét góllal és kilenc gólpasszal keserítette az ellenfelek életét. (Lily elméletileg élhet az NCAA által a Covid-19 járvány miatt hozott átmeneti szabálymódosítással és ha a csapata is igényt tart rá, akkor jövőre egy ötödik szezonra is maradhat az egyetemi sport világában, ahogy ezt tette még tavaly Németh Hanna, vagy idén Kiss Stella és Zágonyi Barbara is.)

A Saint Francis College csapatában Zágonyi Barbara egyetlen kivétellel csapata mind a 16 meccsén játszott. A kicsit több mint 900 játékperc három gólpasszra adott lehetőséget Barbarának, aki három szezont töltött a Brooklyni Terrierek gárdájában. (Előtte az Oklahoma State-ben játszott egy évet, de ott csak epizódszerep jutott neki.) A Brooklynban három év alatt öt gólig és három gólpasszig jutott.

Második szezonjában Róth Rebeka a Yale Bulldogs egyik legtöbbet játszó futballistája lett. A Bulldogok mind a 15 találkozóján a kezdőcsapatban kapott helyet és négy kivételével végig is játszotta a mérkőzéseket. A több mint 1300 (átlagosan meccsenkénti 87) játékperc alatt egy gólpasszt jegyezhettünk fel a neve mellé. Folyamatosan kiemelkedő teljesítménye az ellenfelek edzőinek figyelmét sem kerülte el: az Ivy League szezon végi szavazásán a bajnokság álomcsapatának második “sorába” (All Ivy - Second Team) választották.

Árvay Hanna a Stetson Hatters mind a 18 mérkőzésén kezdőként léphetett pályára és bár csak egyetlen alkalommal játszotta végig a mérkőzést, átlagosan így is 65 percnyi lehetőséget kapott. Hanna nagyszerűen élt is ezekkel: három gól és egy gólpassz fűződik a nevéhez.

Stefán Bernadett a Southern Miss újoncaként szintén csapata mind a 16 mérkőzésén kezdő volt. Öt mérkőzést végig is játszott, de a több mint 1300 (átlagosan meccsenként 83) játékperc is jelzi, hogy már első szezonjában alapemberként számítottak rá. Bernadett idén két góllal és két gólpasszal vétette észre magát.


Végül pedig vessünk egy pillantást a második számú versenyrendszer, a NAIA küzdelmeire is. Török Kitti harmadik szezonját töltötte a Central Methodist University csapatában. Saját bajnokságukat, a NAIA első osztályának Heart of America konferenciáját idén is magabiztosan, veretlenül nyerték meg. A 32 csapatos országos rájátszásában (ahol tavaly az elődöntőig meneteltek), idén a második körben az Aquinas csapata ellen estek ki, egy hosszabbításba torkolló mérkőzésen. Kitti továbbra is alapember: a 22 találkozó mindegyikén pályára lépett, egyetlen kivételtől eltekintve minden alkalommal kezdőként. Idén egy-egy gólig, illetve gólpasszig jutott.

Tatai Orsolya a NAIA második divíziójában, a Crossroads ligában szereplő Goshen játékosa. Idén 16 alkalommal lépett pályára, ebből nyolcszor volt a kezdőcsapat tagja és egy gólt szerzett. A Goshen saját, tíz csapatos ligájának 8. helyén végzett, két győzelemmel és hét vereséggel.

Tiszta Amerika!

Tiszta Amerika!

A női labdarúgással foglalkozó oldalunk igyekszik követni a külföldön játszó magyar lányokat is. Eddig, főként az európai élvonalbeli bajnokságban szereplő tizenhárom labdarúgónkra fókuszáltunk, de mellettük hiba lenne megfeledkezni azokról, akik „túl az Óperencián”, az Egyesült Államokban tanulnak és mellette az egyetemi versenyrendszerben futballoznak. A témában szakértőnek számító Róth Dénestől – a sorozat első részeként – azt kértük, próbálja meg olvasóinkat elhelyezni a rendszerben, illetve lajstromozzuk, „kik a mieink” a különféle egyetemi bajnokságokban. Egy sorozat első darabja ez az írás, igyekszünk a jövőben rendszeres beszámolni a hat lányról, illetve „tisztázni” néhány jelenleg még a homályba vesző kérdést.

Tovább

Hírajánló

UEFA-torna: ezüstérmes a női U16-os válogatott

Női U16-os válogatottunk második helyezést ért el a horvátországi UEFA Development Tornán, ugyanis két győztes mérkőzés után 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdák elleni zárómérkőzésen.

2024. május. 07., 17:08
Mészáros Dorina győztes gólt szerzett

Mérkőzés nélkül szerzett három pontot a Bp. Honvéd a hétvégén. Nem csökkent a távolság a kispestiek és a tízgólos győzelmet arató újpestiek között.

2024. május. 06., 15:04
Újabb győzelemmel lépett a Simple Női Liga felé az NB II Nyugati csoportjában a PMFC

A listavezető pécsiek két háromgólos félidővel ütötték ki a Nagykanizsát.

2024. május. 06., 14:59
Kitett magáért a két kiesett csapat az utolsó előtti fordulóban

A Szekszárd majdnem meglepte a bajnoki döntős Ferencvárost, a már kiesett Budaörs idénybeli legfölényesebb bajnoki sikerét érte el az Astra legyőzésével a Simple Női Liga 21. utolsó előtti fordulójában.

2024. május. 06., 11:29

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS